Péntek délután ünnepélyes keretek között nyitották meg az idei Bőköz Fesztivált Szaporcán.
A hivatalos megnyitón Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, dr. Hoppál Péter kormánybiztos és országgyűlési képviselő, dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke, valamint Pataki András Jászai-díjas rendezvény- és fesztiváligazgató mondott köszöntőt.
A beszédekben hangsúlyozták a fesztivál fontosságát a helyi közösség életében, kiemelve, hogy a Bőköz nem csupán kulturális esemény, hanem az Ormánság hagyományainak, gasztronómiájának és vendégszeretetének ünnepe is. A hivatalos ceremónia után a Tenkes zenekar vette át a főszerepet, a színpadra lépett a Pendelyes Táncegyüttes és a Kisli-get Néptáncegyüttes, akik látványos táncműsorral varázsolták el a közönséget. A zene és a tánc igazi ormánsági hangulatot hozott, a vendégek pedig a helyi ízekből is ízelítőt kaphattak.
A Bőköz Fesztivál programjai jövő vasárnapig várják a látogatókat: koncertek, kézműves foglalkozások, gasztronómiai különlegességek és családi programok színesítik a kínálatot.









