1925-ben avatták fel Mecsekszabolcson a Szent-István aknát. A 6 méter átmérőjű akna 638 méteres mélysége akkor hazai viszonylatban rekordnak számított. Minőségi és esztétikai szempontból is kiemelkedő, modern építmény volt, de még a mai, romos állapotában is impozánsan hat. „Hasznosítására” az elmúlt évtizedekben több ötlet is volt, de sajnos mind megmaradt a terv szintjén. Ma a bányatelep magára hagyva áll.
Az egykoron önálló településnek számító Szabolcson, avagy Mecsekszabolcson (a bányászfalut 1947-ben csatolták Pécshez) az 1910–20-as években zajlottak azok a nagyszabású bányaépítkezések, amelyek a korszak csúcstechnikáját képviselték. Ekkor épült meg a szabolcsi Szent István- és tőle néhány kilométerrel odébb annak „testvére”, a pécsbányai Széchényi István-akna, mindkettő szinte teljesen azonos tervek szerint készült. Az index.hu a száz éves évforduló kapcsán hosszasan írt a mecseki szénbányászat kezdetéről, fellendüléséről, majd befejezéséről.
A mecseki szénbányászat fejlődése
A mecseki szénbányászat a 18. század második felében, eleinte az egyházi birtokokon kezdődött meg. Az ipari bányászat kezdetét 1798-ra datálják, amikor a székesegyház somodi birtokán megnyílt az első bánya, majd egy évtizeddel később a szabolcsi uradalom területén is kitermelésbe kezdtek. A bányászat nagyüzemivé és a térség meghatározó iparágává a 19. század második felétől vált, ekkor a Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) sorra vásárolta fel a Mecsek keleti oldalának bányáit. A termelés eleinte még kezdetleges módon, leginkább csákánnyal zajlott, a szén felszínre szállítása is még igen kis kapacitással történt. A DGT ekkor még csak saját céljaira, a hajóik üzemeltetésére termelte ki a szenet. Ezután hamarosan a technikai fejlesztésbe kezdtek.
A cégvezetés megbízásából Jaroslav Jicinský morva bányamérnök korszerűsítő és fejlesztési programot hajtott végre, melynek lényege az volt, hogy a számos, egymástól különböző távolságban levő különálló kisebb bányatelepet három nagy központtá vonták össze, így jelentősen racionalizálták a működést, a fejlesztéseket és beruházásokat pedig már ide tudták koncentrálni.
Az így lérejött Szent István-, gróf Széchenyi István- és Thommen-aknák európai színvonalú, nagy kapacitású bányaüzemek lettek, amelyeket egy központosított szénelőkészítő és szénfeldolgozó segített Pécsújhelyen. A fejlesztési munkálatok tervezését és kivitelezését osztrák és magyar szakemberek közösen végezték. A bányaüzem tervezője a bécsi Josef Schöngut volt, a vasbeton aknatornyot és a környező épületeket Gút Árpád (más megjelenésben Gut vagy Guth) és Gergely Jenő irodája tervezte.
A vasbeton aknatornyok magasban elhelyezkedő gépházaiba építettek egy nagy kapacitású villanymotort, amely azokat a felvonószerkezeteket hajtotta, amelyekkel a teli csilléket a felszínre juttatták, s az üreseket a mélybe küldték. A felvonó óránként 25–26 műveletet – azaz csilleemelést – volt képes elvégezni. A bányászat fénykorában száznál is több ilyen torony állt Magyarországon.
Már nem „Szent”, de műemlék
A Szent-István-akna neve a második világháború után, a kommunista hatalom vallásellenes politikája miatt lett csupán István-akna. Hasonlóan a települések, utcák, bányák és intézmények neveiből is ekkor hagyták el a vallásos jelzőket és a „Szent” előtagot.
Anyaghasználatuk és különleges építészeti értékük miatt az István-akna és a Széchenyi-akna tornyát 2000-ben műemlékké nyilvánították. Az építésükhöz Vierendel tartós vasbetonszerkezetet alkalmaztak, amelyek alapvetően ma is biztosítják a tornyok stabilitását.
Szálloda, lakópark, vagy nemzetközi művészeti és turisztikai központ is lehetett volna
A bányák bezárásával az ipari érdekességnek is számító tornyok is feleslegessé váltak. Sokat elbontottak, a megmaradtak utóhasznosítására kevés példát találunk: Tatabányán például még 1980-ban alakították át az egyik bányafelvonót Ranzinger-kilátóvá, Oroszlányban pedig a bezárt aknatornyot a Bányászati Gyűjteménybe integrálták.
Pécsen az 1998-ban bezárt bányaüzem megfelelő hasznosítására több javaslat is született. A terület a Mecseki Szénbányák Vállalat felszámolása után a pécsi vagyonkezelő tulajdonában állt, akitől ezután vagy 3 beruházó cég is megvásárolta.
A terület hasznosítására 2001-ben ötletpályázatot írtak ki, amelynek első helyezettje, a Pelényi Margit, Barna Balázs, Ruppert Gábor és Galambos Gábor alkotta csoport egy komplex nemzetközi művészeti és turisztikai központot vizionált a falak közé. Az épületekben minden műfaj képviselőjének helyet szántak, így a bányaházat a képzőművészek galériájának, illetve alkotói szobák számára képzelték el, az aknatorony földszintjére központi információt, és kávéházat terveztek terasszal, ahonnan az egész terület belátható. A teraszról indulhatna a toronyba a lépcső és a panoráma-lift. Az aknatorony tetejében található teret koferencia teremnek képzelték el, de lehet belőle több luxus apartman, műterem is. A trafó a televíziós és filmes szakma számára szánták. A nagyobb kompresszorházat a pályázók színházteremnek képzelték el, a kisebbet pedig próba- és kamarateremnek. Az egykori öltözőépületet egy 120 szobás szállodának álmodták meg, az alagsorban és a földszinten parkolóházzal. A komplex művészeti és turisztikai központot egy új épülettel, egy sport és szabadidő csarnokkal egészítették volna ki, a pályázati elképzelésük szerint. A tervezői csoport pályamunkáját 2001-ben 900 ezer forintos díjazásban részesítették.
A bányaüzem utolsó gazdája az Első Magyar Beruházási (E.M.B.) Zrt. volt, aki ide egy 200 szobás, 4-5 csillagos szállodát, és ugyancsak egy 200 férőhelyes idősek otthonát álmodott meg, mindemellett konferencia- és báltermet, uszodát, wellnessközpontot és az erdőbe bobpályát. De mindezek a nagyszabású tervek a 2008-as gazdasági válság hatására anyagiak hiányában nem valósultak meg. A tulajdonos 2008 decemberében minden (bontási) tevékenységet leállított, és 2009 januárja óta az egész terület őrizetlenül és üresen áll.
2012-ben elvi építési engedélyt adtak ki a Szent István-akna tornyának és a közvetlenül hozzákapcsolódó üzemi épület felújítására és átalakítására. Az elképzelés szerint az épületekben lakásokat, garázsokat és kiállítótermet alakítottak volna ki, és a toronyba felvonót telepítettek volna. Később felvetődött, hogy a Pécsi Európai Kulturális Főváros programba is valamilyen módon integrálják a különleges bányaépítményeket, de ez is csak terv szintjén maradt meg.
Források: