Új, csúcstechnológiát képviselő PET/CT berendezéssel bővült a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja. A 2026. február 24-én ünnepélyesen átadott, közel 470 millió forintos beruházással üzembe helyezett készülék jelentős előrelépést jelent a régió betegellátásában, az oktatásban és a kutatásban egyaránt.
Az új eszköz a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Orvosi Képalkotó Klinikájának Nukleáris Medicina Tanszékén kezdte meg működését. A GE Discovery IQ5 gen 2 típusú PET/CT berendezés a jelenlegi legkorszerűbb technológiák közé tartozik, és több szempontból is mérföldkőnek számít a pécsi egészségügyi ellátásban.
Gyorsabb vizsgálat, kisebb megterhelés
A PET/CT vizsgálat a CT anatómiai pontosságát és a PET funkcionális, anyagcsere-alapú információit ötvözi. Ennek köszönhetően nemcsak az elváltozások pontos helye határozható meg, hanem az is, hogy az adott szövet milyen aktivitást mutat, mennyire működik kórosan.
Az új generációs berendezés egyik legnagyobb előnye, hogy a korábbi készülékhez képest akár három–négyszer gyorsabb vizsgálatot tesz lehetővé. Ez különösen fontos az idős, fájdalommal küzdő vagy legyengült állapotú betegek esetében, hiszen a rövidebb vizsgálati idő jelentősen csökkenti a megterhelést.
A rendszer emellett kiemelkedő képminőséget biztosít, és az alkalmazott technológiának köszönhetően alacsonyabb sugárterhelés mellett is megbízható diagnosztikai eredményt nyújt.
Kulcsszerep az onkológiában
A PET/CT vizsgálat kiemelt jelentőségű a daganatos betegségek diagnosztikájában. Segítségével pontosabban meghatározható a betegség stádiuma, illetve ellenőrizhető a terápia hatékonysága is. Az időfaktor az onkológiában kulcsfontosságú: a gyorsabb és pontosabb diagnózis közvetlenül befolyásolhatja a terápiás döntéseket és a gyógyulási esélyeket.
A modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott kezelések irányába halad. Az új radioligand-terápiák és célzott onkológiai kezelések térnyerésével a PET/CT vizsgálatok szerepe tovább erősödik, hiszen pontosabban meghatározható, mely betegek profitálhatnak egy adott terápiából. A módszer emellett egyes kardiológiai és neurológiai betegségek kivizsgálásában is fontos szerepet játszik.
Oktatás és kutatás a legmagasabb szinten
Egy egyetemi klinikai központ esetében az ilyen volumenű fejlesztések nemcsak a betegellátást, hanem az oktatást és a kutatást is szolgálják. Az új PET/CT készülék lehetővé teszi, hogy az orvostanhallgatók és szakorvosjelöltek a legkorszerűbb technológiával találkozzanak, miközben támogatja az innovatív diagnosztikai és terápiás módszerek fejlesztését is.
A Klinikai Központ célja változatlan: a betegek a lehető leggyorsabban, legbiztonságosabban és a legmagasabb szakmai színvonalon jussanak ellátáshoz. Az új berendezés üzembe helyezése hosszú távon is érezhető előnyöket jelent a pécsi és baranyai betegek számára.
Az ünnepélyes átadón beszédet mondott Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kormánybiztos, Bódis József, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány alapító elnöke, Sebestyén Andor, a Klinikai Központ elnöke, valamint Tóth Arnold klinikaigazgató.
Forrás: PTE

