Háború és gazdasági válság sodorhatja bajba az iráni hallgatókat Pécsen – petícióval fordultak az egyetemhez

Petícióban kértek segítséget a Pécsi Tudományegyetem vezetésétől az iráni hallgatók, miután a háborús helyzet, az infláció és a pénzügyi korlátozások miatt sokan nem tudják időben kifizetni a tandíjukat – számolt be róla a Pécs Aktuál.

A beszámoló szerint mintegy száz diák írta alá a kezdeményezést, miközben a PTE-n körülbelül háromszáz iráni hallgató tanul különböző képzéseken. A hallgatók szerint a jelenlegi körülmények között rendkívül nehézzé vált a tandíjak előteremtése és Magyarországra juttatása.

A diákoknak március 15-ig kellene befizetniük az éves tandíj fennmaradó, mintegy 60 százalékát, ami több millió forintos összeget jelenthet. A pontos díj képzéstől függ: egy gyógytornász szakos hallgató évente körülbelül 1,8 millió forintot, míg egy fogorvostanhallgató akár 5,8 millió forintot is fizethet – ráadásul euróban vagy dollárban.

A helyzetet több tényező is súlyosbítja. Az iráni fizetőeszköz az elmúlt hónapokban jelentősen gyengült a dollárhoz és az euróhoz képest, miközben a szankciók miatt az iráni bankokból gyakorlatilag nem lehet közvetlenül pénzt utalni Magyarországra. Sok család ezért készpénzzel vagy különböző nemzetközi online pénzügyi szolgáltatásokon keresztül próbálja eljuttatni a tandíjat a diákokhoz.

A közelmúltban kirobbant konfliktus azonban tovább bonyolította a helyzetet: beszámolók szerint az internet-hozzáférés is korlátozott Iránban, ami a pénzügyi tranzakciókat is nehezíti.

Az iráni hallgatók attól tartanak, hogy ha nem születik gyors megoldás, egyesek számára a tanulmányok folytatása is veszélybe kerülhet. A Pécs Aktuál szerint az egyetem vezetése egyelőre még nem hozott döntést arról, hogyan kezelik a kialakult helyzetet.