Április 22-én ünnepélyes keretek között adtak át belügyminiszteri elismeréseket a Belügyminisztériumban a közelgő Rendőr- és Tűzoltónap alkalmából. Az eseményen Baranya vármegyei tűzoltók munkáját is díjazták, kiemelve a szolgálatuk során tanúsított helytállásukat és elkötelezettségüket.
Az ünnepségen dr. Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár beszédében hangsúlyozta: a rendőrök és a tűzoltók közös küldetése a biztonság és az emberi élet védelme. Mint fogalmazott, ők azok a „csendes hősök”, akik nap mint nap bizonyítják hivatásuk fontosságát, és nélkülözhetetlen szerepet töltenek be Magyarország stabil közbiztonságának fenntartásában.
Az elismerések között több rangos díj is szerepelt: öt tűzoltó vehette át a Szent Flórián Érdemjelet, kilencen soron kívüli előléptetésben részesültek, húszan főtanácsosi vagy tanácsosi címet kaptak. Emellett a katasztrófavédelem tizenegy támogatóját emlékéremmel ismerték el, míg öten emléktárgyat vehettek át.
Baranya vármegyéből is jutott elismerés a legkiválóbbaknak. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Szent Flórián Érdemjelet adományozott Mann Csaba címzetes tűzoltó zászlósnak, aki a Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjeként teljesít szolgálatot. Emellett tűzoltósági tanácsosi címet kapott Regényi Bánk címzetes tűzoltó főtörzsőrmester, a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője.
Az elismerések ismét ráirányítják a figyelmet arra, hogy a tűzoltók mindennapi munkája nemcsak szakmai felkészültséget, hanem kiemelkedő bátorságot és elhivatottságot is igényel. A közelgő tűzoltónap jó alkalom arra, hogy a társadalom is kifejezze megbecsülését a szolgálatot teljesítők felé.
Forrás: BVKI

