Több tízezren írták ma a matekérettségit – nem volt könnyű a feladatsor

Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az idei érettségi időszak, amelyen országszerte több mint 79 ezer diák adott számot tudásáról. Az Oktatási Hivatal adatai szerint középszinten 71 599-en, emelt szinten pedig 8264-en vizsgáztak, összesen több mint ezer helyszínen. A vizsga középszinten 180 percig, emelt szinten 240 percig tartott.

Alapoktól a komolyabb feladatokig

A középszintű írásbeli idén is két részből állt. Az első feladatlapban 10–12 rövidebb példát kellett megoldani 45 perc alatt, ahol főként alapfogalmak, egyszerű összefüggések szerepeltek – itt azonban az idő szűkössége jelentette az egyik legnagyobb kihívást, hiszen a feladatlapot a megadott idő után beszedték.

Ebben a részben többek között:

  • exponenciális függvények,
  • gráfok,
  • halmazok,
  • valamint statisztikai számítások (medián, kvartilis) is előkerültek, sőt a kör egyenlete is szerepelt a feladatok között.

Másodfokú egyenlet és gyakorlati példák

A második feladatlap már komolyabb gondolkodást igényelt: itt a diákoknak másodfokú egyenleteket kellett megoldaniuk, illetve függvényeket elemezniük.

A feladatok között gyakorlati jellegű példák is megjelentek, például:

  • egy viharjelző magasságának meghatározása,
  • vagy egy falusi focicsapatok számával kapcsolatos probléma.

A második rész két alrészből állt: az „A” rész kötelező feladatai mellett a „B” részben a diákok választhattak, de fontos volt, hogy egyértelműen jelöljék a kiválasztott feladatokat.

Szoros menetrend vár a diákokra

A matematika után szerdán történelemből vizsgáznak a diákok, majd csütörtökön angolból, pénteken pedig németből folytatódik az érettségi.

A szóbelik júniusban kezdődnek: az emelt szintű vizsgák június 3. és 10. között, a középszintűek pedig június 15. és július 1. között zajlanak majd.

Hasonló

Népszerű