Büszkén számolt be közösségi oldalán a Pécsi Tudományegyetem arról, hogy az újonnan felállt kormányban és az Országgyűlésben számos egykori hallgatójuk, a PTE Alumni közösségének tagja vállal fontos közéleti szerepet.
Az egyetem kiemelte: intézményük számára különösen nagy érték, amikor öregdiákjaik szakmai tudásukkal, elhivatottságukkal és munkájukkal hozzájárulnak Magyarország fejlődéséhez. A bejegyzésben hangsúlyozták, hogy az Alumni közösség tagjai közül többen miniszteri, parlamenti vezetői, bizottsági elnöki vagy képviselői feladatokat kaptak az új ciklusban.
A PTE gratulált többek között Forsthoffer Ágnes országgyűlési elnöknek, Dr. Lőrincz Viktória miniszternek, valamint azoknak a képviselőknek és bizottsági tisztségviselőknek is, akik korábban a pécsi felsőoktatási intézményben szerezték diplomájukat vagy tudományos fokozatukat.
A felsorolásban több baranyai kötődésű politikus neve is szerepel, köztük Kapronczai Balázs, Dr. Kovács Áron és Dr. Ruzsa Diána is.
Az egyetem szerint a mostani kinevezések és mandátumok jól mutatják a PTE képzéseinek sokszínűségét és azt, hogy az intézmény egykori hallgatói az egészségügytől a jogon és közgazdaságtanon át egészen a kultúráig és a területfejlesztésig számos területen töltenek be meghatározó szerepet.
A bejegyzés végén a Pécsi Tudományegyetem sok sikert és eredményes munkát kívánt valamennyi alumni tagnak a közéleti feladataik ellátásához.
Forrás: Pécsi Tudományegyetem Facebook

