Pünkösd üzenete: szeretetet, békét és megbékélést sürgetett Erdő Péter és XIV. Leó pápa

Pünkösd üzenete a békéről, a szeretetről és a lelki megújulásról szólt vasárnap. Míg Erdő Péter bíboros videóüzenetében a Szentlélek kegyelmének mindennapi jelenlétéről beszélt, addig XIV. Leó pápa a háborúk és társadalmi feszültségek közepette a szeretet erejét állította középpontba.

Erdő Péter pünkösdvasárnap az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye videóüzenetében arról beszélt, Isten pünkösdkor az egész világnak felajánlotta azt a kegyelmet, amely minden ember lelkében jelen van, különösen azokéban, akik Krisztushoz kapcsolódnak. A bíboros hangsúlyozta, fontos, hogy ez a kegyelem szeretetet, békét és nyugalmat hozzon az emberek életébe, a családokba és a közösségekbe.

Az érsek számára ez a megszólalás különösen jelentős volt, hiszen február eleje óta először jelent meg ismét nyilvánosan, miután súlyos betegségéből lábadozik. Üzenetében köszönetet mondott azoknak is, akik imádságban mellette álltak, és biztosította a híveket arról, hogy ő maga is imádkozik értük a Szentlélek kegyelmével.

Közben a vatikáni pünkösdi szentmisén XIV. Leó pápa a világ jelenlegi válságaira reflektálva arról beszélt: a béke nem az erő vagy a hatalom győzelméből születik, hanem a megbékélésből és a szeretetből. Az egyházfő szerint a Szentlélek olyan küldetést képvisel, amelyből senkit sem lehet kizárni, és amelynek alakításában az egyháznak is aktív szerepet kell vállalnia.

A pápa hangsúlyozta, a világban zajló változások nem mindig a megújulást szolgálják, sokszor inkább a tévedéseket és az erőszakot erősítik. Ezzel szemben a Szentlélek útja az, amely képes megvilágítani az emberi elmét, új reményt és lelki erőt adni. Beszédében külön kitért a háború és a társadalmi igazságtalanságok kérdésére is. Úgy fogalmazott: a háborút nem szuperhatalmak nyerik meg, hanem „a mindenható szeretet”, és az emberiséget sem a mérhetetlen gazdagság, hanem a szeretet kifogyhatatlan ajándéka segítheti ki a nyomorból.

A pünkösdi ünnephez kapcsolódva a római Pantheonban idén is különleges hagyomány elevenedett meg: a városi tűzoltók több tízezer vörös rózsaszirmot hullajtottak alá a kupola nyílásából, felidézve a Szentlélek kiáradásának szimbólumát.

Hasonló

Népszerű