Idős férfit rabolt ki egy pécsi áruház előtt, hét év fegyházat kapott

Első fokon hét év fegyházra ítélte a Pécsi Járásbíróság azt a férfit, aki februárban egy pécsi áruház előtt támadt rá egy 74 éves, bottal közlekedő férfira, majd erőszakkal elvette a pénzét. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

A Pécsi Járásbíróság nyilvános előkészítő ülésen hozott elsőfokú ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében mondott ki bűnösnek.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2026. február 4-én délután egy pécsi áruház parkolójában vette észre a 74 éves sértettet, akit látásból ismert. A férfi ekkor elhatározta, hogy amennyiben a sértettnél készpénz van, azt erőszakkal megszerzi.

A vádlott odalépett a bottal közlekedő idős férfihoz, ököllel arcon ütötte, majd a kabátját megragadva pénz után kutatott a zsebeiben. A sértett segítségért kiáltott, és botjával is próbálta távol tartani támadóját, azonban a vádlott fizikai fölényét kihasználva az üzlet fala és egy villanyoszlop közé szorította.

Végül a kabát belső zsebéből előkerült pénztárcából összesen 6 ezer forintot vett ki, majd a tárcát visszaadta a sértettnek.

A támadást végül a helyszínre érkező ismerős, valamint az üzlet egyik dolgozója szakította félbe. Miután közölték a vádlottal, hogy értesítik a rendőrséget, a férfi elmenekült.

A rablás során elvitt 6 ezer forintból a hatóságok 3 ezer forintot lefoglaltak, így az részben megtérült. Az idős férfi a bántalmazás következtében a felső ajkán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A bíróság a vádlottat hét év fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte 3 ezer forint kártérítés megfizetésére is.

Az ítélet nem jogerős: a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész tudomásul vette a döntést.

Hasonló

Népszerű