Az új tanév közeledtével nemcsak a tanszerekről és az iskolai felszerelésekről kell gondoskodni: érdemes időben ellenőrizni a diákigazolványok érvényességét is. Különösen fontos az igénylés az általános iskolát kezdő elsősök, valamint az intézményt váltó hetedikes és kilencedikes tanulók számára, de pótolni kell a nyári szünetben elveszített igazolványokat is.
A Tüke Busz Zrt. járatain a kedvezményes tanulóbérlet használatához érvényes diákigazolványra, ennek hiányában pedig az oktatási intézmény által kiállított, a jogviszonyt igazoló dokumentumra van szükség. A bérletszelvény önmagában nem jogosít utazásra – hívta fel a figyelmet közleményében a pécsi közlekedési társaság.
Tollal kell ráírni az oktatási azonosítót
A bérletszelvényen fel kell tüntetni a tanuló 11 számjegyből álló oktatási azonosítóját. A számot tollal kell ráírni, a ceruzával kitöltött bérletszelvényt ugyanis nem fogadják el az ellenőrzéskor.
Fontos, hogy az oktatási intézmény által kiállított jogviszonyigazolás nem azonos a Nemzeti Egységes Kártyarendszerhez tartozó NEK-adatlappal vagy az iskolalátogatási igazolással. Utazáskor az eredeti dokumentumot kell bemutatni, azt sem fénymásolattal, sem mobiltelefonon felmutatott, beszkennelt változattal nem lehet helyettesíteni.
Meddig érvényes matrica nélkül a diákigazolvány?
A 16 évesnél fiatalabb, tanköteles diákok igazolványát utazáskor érvényesítő matrica nélkül is elfogadják.
Azoknak a tanulóknak a diákigazolványa, akik a 2025/2026-os tanévben töltötték be a 16. életévüket, matrica nélkül 2026. október 31-ig használható. Akik a 2026/2027-es tanévben lesznek 16 évesek, érvényesítő matrica nélkül 2027. október 31-ig utazhatnak vele.
A 2010. szeptember 1-je előtt született tanulók diákigazolványa 2026. október 31. után már csak érvényesítő matricával fogadható el.
A felsőoktatásban tanulók igazolványát félévente kell érvényesíteni. A 2025/2026-os tanév második félévére kiadott matricák 2026. október 31-ig, míg a 2026/2027-es tanév első félévére szóló matricák 2027. március 31-ig jogosítanak kedvezményes tanulóbérlet használatára.
Nem kell új bérletet venni, ha megérkezik az igazolvány
Ha a tanuló diákigazolványa csak a hónap közepén érkezik meg, a már megvásárolt bérletszelvényt nem szükséges kicserélni, amennyiben azon az oktatási azonosító szerepel. Ha a szelvényre korábban más számot írtak, annak javítására kizárólag a közlekedési szolgáltató jogosult.
A levelezős hallgatóknak nem jár tanulóbérlet
A helyi közösségi közlekedésben a levelező tagozatos hallgatók nem jogosultak tanulóbérlet használatára. Ők összvonalas bérlettel vagy a Tüke Busz Zrt. üzletszabályzatában meghirdetett más jegy- és bérlettípusokkal utazhatnak.
Forrás: Tüke Busz Zrt.









