Látványosan javult a helyzet a Paksi Atomerőműben az elmúlt hetek rendkívüli időszaka után: hétfő délelőttre az első három blokk már közel névleges teljesítményen termelt, miközben a 4. blokk energetikai indítása is folyamatban van. Ha minden a tervek szerint halad, szerdára ismét mind a négy blokk működhet.
Július végén és augusztus elején történelmi helyzet alakult ki Pakson. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt fokozatosan csökkenteni kellett az atomerőmű teljesítményét, több blokkot pedig teljesen leállítottak. Az erőmű végül csak hajszál híján kerülte el a teljes leállást: augusztus elején a mintegy 2000 megawattos létesítmény teljesítménye alig haladta meg kapacitásának tíz százalékát.
Az elmúlt napokban azonban fordulat következett be. A Duna vízszintjének emelkedése, valamint a Paksi Atomerőmű vízellátását segítő fenékküszöb építése lehetővé tette a korábban leállított egységek fokozatos újraindítását.
Az Országos Atomenergia Hivatal tájékoztatása szerint a 3. blokk egyik turbinagenerátorát augusztus 22-én 23 órakor kapcsolták ismét hálózatra, majd megkezdték a teljesítmény fokozatos növelését. A hatóság közlése szerint a Duna emelkedő vízszintje és a fenékküszöb építésének hatása teremtette meg ehhez a biztonságos üzemeltetés műszaki feltételeit.
Hétfőre már három blokk termel közel teljes teljesítménnyel
Az OAH augusztus 24-én 10:14-kor frissített adatai szerint az 1. blokk 468 MW, a 2. blokk 478 MW, a 3. blokk pedig 477 MW teljesítménnyel működött. A 4. blokk ekkor még nem termelt villamos energiát.
Ez összesen mintegy 1423 megawattos teljesítményt jelent, vagyis az erőmű termelésének jelentős része már helyreállt.
A 4. blokk 0 MW-os értéke ugyanakkor jelenleg nem egy újabb, váratlan leállást jelent. Vigh Károly, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. üzemviteli igazgatója vasárnap arról számolt be, hogy a blokk energetikai indítása folyamatban van.
Érdekesség, hogy a 4. blokknál augusztus végére egyébként főjavítást terveztek, ezt azonban a kedvezőbb vízhelyzet miatt elhalasztották. Emiatt jelenleg kevesebb üzemanyag van a blokkban, így annak felterhelése is lassabban történik.
Szerdára mind a négy blokk működhet
A jelenlegi tervek szerint, amennyiben nem történik váratlan esemény, augusztus 26-ra, szerdára ismét mind a négy blokk üzemelhet, és a Paksi Atomerőmű elérheti a mintegy 2000 MW-os névleges teljesítményét.
Közben a Dunán sem állt le a munka. A fenékküszöb építése éjjel-nappal zajlik, a munkálatokban 180–220 ember vesz részt folyamatosan. Augusztus 23-ig 33 500 tonna követ indítottak el az ország bányáiból a paksi és dunaszentbenedeki munkaterületekre. A beavatkozás célja, hogy az erőmű számára szükséges vízszint akkor is biztosítható legyen, amikor a Duna ismét apadásnak indul.
A néhány héttel ezelőtti, teljes leállással fenyegető helyzethez képest tehát jelentős a változás: hétfőn már három blokk közel névleges teljesítményen termel, a negyedik újraindítása pedig zajlik.
Akit részletesebben is érdekel, mi történik éppen a magyar villamosenergia-rendszerben, annak érdemes felkeresnie a Hol a delej oldalt. A látványos, közérthető és folyamatosan frissülő felületen bárki nyomon követheti többek között az ország aktuális áramfogyasztását és -termelését, az import és export alakulását, Paks teljesítményét, az áram tőzsdei árát, sőt még a Duna paksi vízállását és a fenékküszöb építésével kapcsolatos információkat is. Az oldal azok számára is könnyen érthetővé teszi a magyar villamosenergia-rendszer működését, akik egyébként nem jártasak az energetikában.

