A garázstól Wrocławig – első külföldi fellépésére készül a siklósi Spiegel Soma és a SATELLITE84

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a siklósi Spiegel Soma és a bonyhádi Ferencz Máté alkotta SATELLITE84. Szeptember 11-én a lengyelországi Wrocławban állnak DJ-pult mögé. Ez lesz a techno páros első külföldi fellépése. Soma számára a mostani előrelépés azért is különleges, mert tavasszal Siklós Fiatal Reménysége díjjal ismerték el eddigi munkáját – akkor azt ígérte, folytatja tovább a munkát a zenében, a tanulásban és a közösségben.

Tavaly novemberben már bemutattuk Spiegel Soma, alias SPI3GEL és a SATELLITE84 történetét, akkor a kezdetektől egészen az A38 Hajóig vezető útjukat idéztük fel. Azóta sem állt meg az élet a páros körül, most pedig egy újabb komoly lépcsőfok következik: Lengyelország.

„A munkát folytatom tovább”

Idén tavasszal a Siklósi Vár lovagtermében tartott ünnepségen Siklós Város Önkormányzata Siklós Fiatal Reménysége díjjal tüntette ki Spiegel Somát. Az elismeréssel sokoldalú tevékenységét, a sportban, a médiában, a kultúrában és az elektronikus zenei színtéren elért eredményeit is méltatták.

Soma az elismerés átvételekor úgy fogalmazott: „A munkát folytatom tovább mind a zenében, mind a tanulásban, mind a közösségben.”

Akkor azt is elárulta, hogy naptárában legalább két nagyszabású esemény szerepel, amelyekről még nem adhatott ki információt.

Néhány hónappal később már az egyik következő nagy lépés is ismert: a SATELLITE84 története során először külföldön is bemutatkozik.

Wrocławban jön az első külföldi fellépés

A SATELLITE84 szeptember 11-én a wrocławi Ciało Klubban mutatkozik be a lengyel közönségnek. A helyszín jól ismert az underground elektronikus zene kedvelői között, korábban olyan nemzetközileg jegyzett technoelőadók is megfordultak itt, mint Yanamaste, Ignez vagy Dax J.

A wrocławi este tehát nemcsak azért lesz emlékezetes Soma és Máté számára, mert első alkalommal lépnek fel Magyarország határain kívül, hanem azért is, mert egy komoly nemzetközi neveket felvonultató klub DJ-pultja mögött mutathatják meg saját zenei világukat.

Lengyelország előtt még Budapest következik

A külföldi debütálás előtt néhány nappal azonban még itthon is vár rájuk egy fontos fellépés. Szeptember 5-én ismét a budapesti Arzenálban játszik a SATELLITE84, az Elysium Summer Closing eseményén. A helyszín már nem lesz ismeretlen számukra: májusban mutatkoztak be először az ipari épületből kialakított budapesti szórakozóhelyen. Most tehát már visszatérő előadóként érkeznek az Arzenál DJ-pultjához.

A páros ráadásul új YouTube-videóval is jelentkezett, amely újabb ízelítőt ad abból a zenei világból, amellyel hamarosan a lengyel közönség előtt is bemutatkoznak.

A házibuliktól a külföldi fellépésig

A SATELLITE84 története néhány évvel ezelőtt kezdődött. Spiegel Soma és Ferencz Máté a házibulik és online rádiós szereplések után először a pécsi klubokban mutathatta meg magát, majd Budapest következett.

Az egyik fontos mérföldkövet az A38 Hajón rögzített szettjük jelentette, később pedig az Arzenál közönsége előtt is bizonyíthattak. Most pedig elérkezett az a pont, amikor már Magyarország határain túl is bemutatkozhatnak.

Mindeközben a zene mellett mindketten folytatják civil életüket is. Soma felsőfokú tanulmányokat folytat és a kereskedelemben dolgozik, Máté pedig épületgépész mérnökként keresi kenyerét. Hosszú távú céljuk azonban nem titok: szeretnének egyszer kizárólag a zenével foglalkozni.

Az eddig megtett út kapcsán a páros ismét kiemelte a pécsi Elysium kollektíva szerepét, amelynek támogatásáért ezúttal is köszönetüket fejezték ki. Az Elysium maga is pécsi elektronikus zenei közösségként működik, amely feltörekvő DJ-ket és zenei tehetségeket támogat, felületein pedig a SATELLITE84 több produkciója is megjelent már.

A garázstól az A38-on és az Arzenálon át most egészen Wrocławig vezetett az út – szeptember 11-én pedig új fejezet kezdődik Soma és a SATELLITE84 történetében.