Újabb Baranya vármegyei házisertés-állományban igazolták az afrikai sertéspestis vírusának jelenlétét. A kölkedi eset már a negyedik dél-dunántúli kitörés rövid időn belül, ezért a hatóság fokozott óvatosságra inti a sertéstartókat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma augusztus 18-án erősítette meg az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét egy kölkedi gazdaságban, ahol 27 sertést tartottak. A fertőzés gyanúját az állatok étvágytalansága, elfekvése, valamint az elhullások vetették fel.
A pozitív laboratóriumi eredményt követően a gazdaságot lezárták, és megkezdődtek a szükséges járványügyi intézkedések, valamint az érintett állomány felszámolása.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a kölkedi telep olyan területen található, amely az afrikai sertéspestis miatt már korábban is korlátozás alatt állt. A környék vaddisznó-állományában ugyanis jelentős mértékben jelen van a vírus, így folyamatosan fennáll annak veszélye, hogy a kórokozó közvetlenül vagy közvetett módon bekerül a házisertések közé.
Rövid időn belül négy telep vált érintetté
Az elmúlt hetekben több dél-dunántúli gazdaságban is felütötte a fejét a betegség. Augusztus 9-én a Somogy vármegyei Lakócsán, egy mintegy 1850 sertést tartó gazdaságban igazolták a vírust, majd Baranyában, Drávafokon egy 34 sertésből álló állomány, Okorágon pedig 19 mangalica vált érintetté. Kölkeddel együtt így rövid idő alatt már négy dél-dunántúli házisertés-állományban jelent meg az ASP.
A rendelkezésre álló információk alapján ugyanakkor nem bizonyított, hogy az egyes telepek fertőződése közvetlen kapcsolatban állna egymással.
A vaddisznók miatt továbbra is nagy a kockázat
Az egyik legjelentősebb veszélyforrást a fertőzött vaddisznó-állomány jelenti. A vírus ráadásul nemcsak az állatok közvetlen érintkezésével terjedhet: szennyezett ruházattal, lábbelivel, járművekkel, eszközökkel, takarmánnyal vagy alomanyaggal is bekerülhet egy sertéstelepre.
Emiatt kiemelten fontos a telepek megfelelő elszigetelése, a személy- és járműforgalom ellenőrzése, valamint a rendszeres és következetes fertőtlenítés. A Nébih előírásai szerint a sertéseknek szánt gabona-alapú takarmányt legalább 30 napig, a szalmát pedig legalább 90 napig elkülönítve kell tárolni felhasználás előtt.
Amennyiben az állományban szokatlan elhullás, étvágytalanság, bágyadtság, láz vagy más rendellenes tünet jelentkezik, haladéktalanul értesíteni kell az állatorvost.
Fontos hangsúlyozni, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes. A hatóságilag ellenőrzött, kereskedelmi forgalomban kapható magyar sertéshús és az abból készült termékek biztonságosan fogyaszthatók. A betegség ugyanakkor rendkívül súlyos gazdasági következményekkel járhat a sertéságazat számára, mivel egy fertőzött telepen akár a teljes állomány felszámolására is szükség lehet.
Forrás: Agrárágazat

