Elment Fenyő Miklós, és ezzel nem pusztán egy kivételes zenész életműve zárult le, hanem egy olyan korszak is, amely egyszeri volt és megismételhetetlen. Olyan világ tűnt el vele, amelyet ugyan nem ő talált fel, de ő tette élhetővé, szerethetővé és magyarrá. A rock and roll nála nem zenei stílus volt, hanem gondolkodásmód, tartás, játékosság – egyfajta életigenlés.
Halálának hírét családja a közösségi oldalán közölte. A Facebookon megjelent rövid bejegyzés szerint Fenyő Miklós a hajnali órákban hunyt el. A néhány soros üzenet pillanatok alatt végigsöpört az interneten – egy ország értette meg belőle, hogy egy megismételhetetlen korszak zárult le.
Története messziről indult. Egy tízéves pesti fiú New Yorkban, akit szinte fejbe vágott Elvis Presley és Jerry Lee Lewis világa. Egy olyan Amerika, ahol a zene szabadság volt, lázadás és öröm egyszerre. Amikor családja visszatért Magyarországra, Fenyő Miklós ezt az élményt nem eltemette magában, hanem megtartotta iránytűnek. Egy olyan közegben kezdett zenélni, ahol a nyugati hangzás gyanús volt, a túl sok mosoly pedig nem mindig kívánatos. Ő mégis mosolygott – és húzta maga után az egész országot.
A Hungária megalapításával nemcsak egy zenekar született, hanem egy gondosan felépített világ. A beatkorszak, a korai rock and roll és a pesti vagányság elegye egyszerre volt merész és felszabadító. A Csavard fel a szőnyeget! vagy a Nem bújok én többé már a subába nemcsak dalok voltak, hanem felszólítások. Mozdulj, élj, ne vedd túl komolyan a szabályokat. A siker ellenére a hetvenes évek nem hoztak folyamatos diadalmenetet. Tiltások, háttérbe szorítás, külföldi turnék következtek. De Fenyő nem engedett: kivárt.
A nagy fordulat a nyolcvanas évek elején jött el. Az ötvenes évek amerikai rock and rollja, a jampiöltönyök, a fényes cipők és a játékos szövegek egy olyan Magyarországot rajzoltak fel, amely sosem létezett, mégis mindenki értette. A Hotel Menthol nem véletlenül vált korszakos albummá: stíluskavalkád, optimizmus és nyelvi bravúr találkozott rajta. Fenyő Miklós itt lett igazán világteremtő – ahol a kóla, a limbo és a csók nem giccs, hanem közös nyelv.
Szövegíróként külön fejezet illeti meg. Nem a drámai mélység érdekelte, hanem a játék, a hangzás, a ritmus. A Váci úti dumák, a pesti szleng, a humor és az európai könnyedség együttese tette igazán magyarrá a Hungáriát. Ez volt az a finom csavar, amitől a rock and roll nem utánzat, hanem saját találmány lett. Fenyő tudta: a mosoly mögött is lehet komoly munka, és a könnyedség nem egyenlő a felszínességgel.
A zenekar felbomlása után sem maradt egy helyben. Kísérletezett, új műfajokhoz nyúlt, fiatalokat karolt fel, és nem félt kimondani: nem minden volt az ő világa, de mindenből tanult. A musicalek – különösen a Hotel Menthol és a Made in Hungária – már tudatos visszatekintések voltak. Nemcsak önmagáról szóltak, hanem arról az időszakról, amikor a zene sokak számára a szabadság egyik utolsó menedéke volt.
Az elmúlt években egészségi állapota miatt egyre többen aggódtak érte. Egy ország drukkolt, hogy felépüljön. A hír, hogy elment, így nemcsak szomorúságot, hanem néma megdöbbenést is hozott. Mert Fenyő Miklósról sokáig úgy tűnt, mintha örökmozgó lenne – mintha a rock and roll lendülete őt magát is életben tartaná.
Az igazi öröksége azonban itt maradt velünk. Nemcsak a lemezek, a filmek, a díjak. Hanem az, hogy ma sincs házibuli Hungária-dal nélkül. Hogy a Csókkirály vagy a Limbó hintó első hangjaira egyszerre mozdul több generáció. Ez az a fajta halhatatlanság, amelyet nem lehet kitüntetésekkel mérni.
Fenyő Miklós megálmodta nekünk a szabadságot, és megtanított rá, hogy lehet vidáman, játékosan, mégis komolyan szeretni a zenét. A világ, amelyet ránk hagyott, él. És amíg él, addig ő is velünk marad.
