Ünnepi hangulatban jelentették be az Erkel Színházban, hogy hivatalosan is kezdetét veszi a Demjén 80 évad. A programsorozat az idén 80 éves Demjén Ferenc pályafutása előtt tiszteleg, és egész éven átívelő rendezvényekkel várja a közönséget.
A bejelentést Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter tette meg a Erkel Színházban, a Hogyan tudnék élni nélküled? című színdarab vasárnapi díszbemutatóját követő fogadáson. Mint fogalmazott: a jubileumi évad többek között országos turnéból, a népszerű film második részének novemberi bemutatójából, valamint egy decemberi Aréna-nagykoncertből áll majd.
A miniszter kiemelte: amikor Szente Vajkkal egymás kezébe csaptak, abban állapodtak meg, hogy aki eljön az Erkelbe, büszke magyarként térjen haza. A díszbemutatón jelen volt Demjén Ferenc is, akit több évtizedes pályafutása és zenei öröksége miatt méltattak. Szente Vajk, az Erkel Színház igazgatója hangsúlyozta: van, amikor színházat csinálni megtiszteltetés, és ez a nap ilyen volt, hiszen egy Kossuth-díjas legenda előtt léphettek fel.
Musical a mozisiker nyomán
A Demjén Ferenc dalaira épülő Hogyan tudnék élni nélküled? musicalváltozatát február 13-án mutatták be az Erkel Színházban. A produkcióban a teátrum társulata mellett a film több szereplője is feltűnik: mások mellett Ember Márk, Törőcsik Franciska, Marics Péter, Veréb Tamás, Tóth Angelika, Brasch Bence, Csobot Adél, Puskás-Dallos Péter, Feke Pál és Auksz Éva. A darab rendezője Szente Vajk, a díszlettervező Rákay Tamás, a jelmeztervező Kovács Yvette Alida, a koreográfus Túri Lajos Péter. A szövegkönyvet Kirády Attila ötletéből, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyve alapján Szente Vajk és Galambos Attila írta.
Az azonos című filmet – Hogyan tudnék élni nélküled? – 2024-ben mutatták be a magyar mozikban. Az alkotás négy évtizedes rekordot döntött meg: több mint egymillió néző látta Magyarországon, és 56 héten keresztül szerepelt a mozik műsorán. A filmet Orosz Dénes rendezte, a forgatókönyvet Kormos Anett és Goda Krisztina jegyzi. A történet két idősíkon – a jelenben és 1994-ben – játszódik, középpontjában egy balatoni nyár áll.
A most induló Demjén 80 évad így nemcsak egy jubileumi ünneplés, hanem egy több generációt megszólító kulturális eseménysorozat is, amely a legendás előadó dalain keresztül idézi fel az elmúlt évtizedek emlékeit – és új fejezetet is nyit a történetben.

