Új, gyermekbarát közösségi terekkel gazdagodott a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Gyermekgyógyászati Klinikája. A március 5-én tartott ünnepélyes átadón egy teljesen megújult beltéri játszószobát, valamint egy új helyre költözött, felújított kültéri játszóteret is birtokba vehettek a kis betegek.
A fejlesztés célja, hogy a gyermekek számára barátságosabb, támogatóbb környezetet biztosítson a vizsgálatokhoz és kezelésekhez kapcsolódó várakozási idő alatt. A klinikán gyakran többféle labor-, műszeres vagy képalkotó vizsgálatra is szükség van, ami még a leggyorsabb szervezés mellett is időt vesz igénybe. Az új közösségi terek azt szolgálják, hogy a gyerekek és családjaik ezt az időszakot nyugodtabb, játékosabb környezetben tölthessék.
– A korszerű gyógyítás ma már számos vizsgálatot igényel. Ritka, hogy egy gyermek vizsgálat után azonnal hazamehet, ezért fontos, hogy a várakozás ideje is élhetőbb legyen számukra – mondta az átadón dr. Decsi Tamás, a gyermekklinika igazgatója.
A fejlesztés részeként az épületen belül egy korábban más funkciót ellátó helyiséget alakítottak át modern, klimatizált játszószobává. A vidám, gyermekmintás tapétákkal és fejlesztő játékokkal berendezett térben a különböző korosztályú gyerekek egyaránt találnak maguknak elfoglaltságot.
A fejlesztés másik elemeként a korábbi építkezések miatt elbontott kültéri játszótér is újjászületett. Az új helyszínen felújították a meglévő játékeszközöket, és több új elemmel is bővítették a területet, így a gyerekek számára lehetőség nyílik a mozgásra, a közös játékra és az aktív kikapcsolódásra is.

A beruházás a Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg, amely több mint két évtizede segíti a súlyosan beteg gyermekeket. Az alapítvány egyik alapítója, Patzauer Éva az átadón hangsúlyozta: céljuk, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekeknek örömet és lelki erőt adjanak, és megérezzék, hogy nincsenek egyedül. Az eseményen jelen volt Decsi István, a PTE kancellárja, valamint dr. Sebestyén Andor, a Klinikai Központ elnöke is.
Az új játszó- és közösségi terek nemcsak a gyermekek számára jelentenek felüdülést, hanem a szülők és az egészségügyi dolgozók mindennapjait is megkönnyítik. A játék, a mozgás és a közös élmények segítenek oldani a feszültséget, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyógyulás folyamata emberközelibb, barátságosabb környezetben történjen a pécsi gyermekklinikán.
Forrás: PTE









