Mintegy 660 millió forintos beruházásból újult meg a villányi vasútállomás épülete, amelyet szerdán adtak át ünnepélyes keretek között. A fejlesztés célja nemcsak az esztétikai megújulás volt, hanem az utasok komfortérzetének növelése és a szolgáltatási színvonal emelése is.
Az átadáson Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a MÁV és általában a közösségi közlekedés fejlesztése mellett. Mint fogalmazott, a cél az, hogy a rendszer „minőségi ugrást” hajtson végre, és egyre többen válasszák a közösségi közlekedést.
A fejlesztések részeként egy kézben szervezik a buszos és vasúti közlekedést, így hatékonyabban használhatók ki az erőforrások. Emellett folyamatos a járműpark korszerűsítése is: Baranyában már megjelentek a klimatizált, alacsony padlós motorvonatok, és a buszbeszerzéseknek köszönhetően 20 új dízel és 7 elektromos autóbusz is forgalomba állt.
Korszerűbb, utasbarát környezet
A villányi állomás felújítása a MÁV és a Magyar falu program részeként valósult meg, amely országosan mintegy 15 milliárd forintból, 30 helyszínen biztosít állomásrekonstrukciót vagy új épületek kialakítását. A beruházás során megújult az állomás homlokzata, akadálymentesítették az épületet, korszerűsítették a várótermet és a mosdókat illetve kiépítették a vagyonvédelmi rendszert.
Puszpán János, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. pécsi területi vezetője kiemelte: egy vasútállomás nem csupán közlekedési pont, hanem a település „kapuja”, ahol az érkezők első benyomásukat szerzik. Villányban most már egyértelműen 21. századi környezet fogadja az utasokat.
Térségi fejlesztések és jövőkép
Az eseményen Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője a közlekedési beruházások összefüggéseire is felhívta a figyelmet. Mint elmondta, az autópálya már eléri a horvát határt és Eszéket, épül a mohácsi Duna-híd, valamint napirenden van az M9-es út fejlesztése is. Mindezek mellett a jövőben egyre nagyobb szerepet kaphat a kötöttpályás közlekedés fejlesztése.
Mayer István, Villány polgármestere szerint a megújult állomás méltó a városhoz és a MÁV-hoz is. Hangsúlyozta: a vasút kulcsszerepet játszik a település életében, hiszen sok diák és munkába járó ingázik naponta Pécs és Villány között, ráadásul a város nagy rendezvényei idején akár 50 ezer látogató is megfordul itt.
A villányi vasútállomás felújítása jól illeszkedik abba az országos fejlesztési programba, amely a közösségi közlekedés színvonalának emelését célozza. A modernizált környezet nemcsak az utazási élményt javítja, hanem hozzájárul Villány turisztikai és gazdasági vonzerejének erősítéséhez is.

