Ünnepélyes keretek között emlékezett meg a katasztrófavédelem Szent Flóriánról, a tűzoltók védőszentjéről: a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi ünnepségén idén is több kiváló szakember munkáját ismerték el.
A rendezvényen a szervezet vezetői mellett ünnepi beszédet mondott Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. Beszédében hangsúlyozta: ez a nap nemcsak az ünneplésről szól, hanem arról is, hogy a tűzoltók mindennapi, gyakran embert próbáló munkája reflektorfénybe kerüljön. Mint fogalmazott, a legnagyobb elismerést nem a díjak jelentik, hanem azok a hálás pillantások, amelyeket a bajba jutott emberektől kapnak beavatkozásaik után.
Kiemelte azt is, hogy a folyamatos fejlődés elengedhetetlen, hiszen a tűzoltóknak minden helyzetben megoldást kell találniuk. „A bajba jutottaknak tudniuk kell, hogy a tűzoltókra mindig számíthatnak” – fogalmazott, majd kitért az önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók nélkülözhetetlen szerepére is.
Az ünnepi beszédet követően a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott műsort, majd dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató adta át az elismeréseket.
Baranyai tűzoltók is elismerésben részesültek
Soronkívüli előléptetést kapott Rupp Dávid tűzoltó törzsőrmester, a Mohácsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság referense.
Dicséretben és jutalomban részesült:
- Gábli Péter Győző (Pécs)
- Hergert Viktor (Pécs)
- Rigler István (Szigetvár)
- Schönberger Zsolt (Pécs)
- Sinku Attila (Sásd)
- Tasselmájer Adrián (Villány)
Kiemelkedő helytállásáért külön elismerést kapott Ratting Zalán, a pécsi tűzoltóság beosztott tűzoltója.



Forrás: BVKI
Fotó: Szőke Péter (BM OKF)

