Hantavírus: mennyire kell tartanunk tőle? – A pécsi virológusok szerint a megelőzés a legfontosabb

Az elmúlt napokban világszerte nagy figyelmet kapott a hír, miszerint egy óceánjárón hantavírus-fertőzés okozhatott több tragikus megbetegedést. A laboratóriumi vizsgálatok alapján a háttérben az úgynevezett Andes hantavírus állhat, amely különlegessége, hogy a jelenlegi ismeretek szerint képes lehet emberről emberre is terjedni.

A témában a Pécsi Tudományegyetem virológusai is megszólaltak közösségi oldalukon, ahol részletesen bemutatták, mit érdemes tudni a hantavírusokról, és miért nincs ok pánikra.

A szakemberek szerint a hírben szereplő vírus az úgynevezett „újvilági” hantavírusok közé tartozik, amelyek Amerikában fordulnak elő. Európában és Ázsiában azonban szintén jelen vannak a víruscsalád egyes tagjai, így Magyarországon is találkozhatunk velük. Bár ritkábban kerülnek reflektorfénybe, Európa-szerte minden évben számos megbetegedést okoznak.

A hantavírusok által kiváltott betegségek földrészenként eltérőek lehetnek. Európában leggyakrabban vérzéses lázat és veseszindrómát okoznak, míg az amerikai változatok súlyos tüdő- és szívérintettséggel járó kórképet idézhetnek elő, amelynek halálozási aránya jóval magasabb.

A fertőzés legfőbb terjesztői a vadon élő rágcsálók – például egerek és pockok. A vírus a vizelettel és ürülékkel szennyezett por belélegzésével kerülhet az emberi szervezetbe, így nem szükséges közvetlenül érintkezni az állatokkal ahhoz, hogy valaki megfertőződjön.

A veszélynek leginkább az erdészek, vadászok és természetben dolgozók vannak kitéve, de akár egy padlás, pince vagy régen használt hétvégi ház takarítása során is fennállhat a fertőzés kockázata.

A virológusok hangsúlyozzák: jelenleg nincs a WHO által elfogadott, széles körben alkalmazható oltóanyag vagy univerzális gyógyszeres kezelés a hantavírusok ellen, ezért a megelőzés kulcsfontosságú.

A szakemberek szerint érdemes:

  • távol tartani a rágcsálókat az otthonoktól és tárolóhelyiségektől,
  • a régóta zárt helyiségeket takarítás előtt fertőtleníteni,
  • kerülni a por felkavarását,
  • valamint porszűrős maszkot használni takarítás közben.

A pécsi kutatók szerint ugyan az Andes vírus különleges tulajdonságai miatt a szakemberek fokozott figyelemmel követik az eseményeket, egy újabb világjárvány kialakulása jelenleg nem valószínű. Az eddigi ismert járványokat – Argentínában és Chilében – minden esetben sikerült viszonylag gyorsan megfékezni.