Bemutatta a kormány új szóvivőit Magyar Péter miniszterelnök. A hétfőn kiadott közlemény szerint Szondi Vanda, Magyar Éva és Köböl Anita látják majd el a kormányszóvivői feladatokat a Tisza-kormányban.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a szabad sajtó nem ellenség, hanem a demokrácia egyik legfontosabb garanciája. Úgy fogalmazott, egy kormány akkor szolgálja jól az országot, ha nem fél a kérdésektől, nem bújik el az újságírók elől, hanem válaszol nekik, és nem propagandát gyárt, hanem tájékoztat.
Magyar Péter szerint az új kormány partneri viszonyra törekszik a sajtóval, mert a magyar embereknek joguk van tudni, hogy mit, miért és hogyan tesz a kormányuk. Azt is bejelentette, hogy a kabinet döntéseiről a jövőben nem a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hanem a szóvivők tájékoztatják majd a nyilvánosságot, ugyanakkor a miniszterelnök és a miniszterek is válaszolnak majd a sajtó kérdéseire.
A három új szóvivő egyaránt a médiából érkezik. Szondi Vanda pályafutását a Duna Televíziónál kezdte, majd tizenkét évig dolgozott az RTL Hírigazgatóságánál. Magyar Éva Nagykanizsán kezdett újságíróként, később a Magyar Rádió győri szerkesztőségében és az RTL-nél is dolgozott. Köböl Anita közel húsz éve televíziós műsorvezető, 2022 óta az ATV csapatát erősítette közéleti és aktuálpolitikai műsorokban, munkáját pedig 2024-ben Szóvivők Média Díjjal ismerték el.
A miniszterelnök közleményében azt írta: a három szóvivő újságíróként tanulta meg, mit jelent kérdezni, utánajárni és felelősen tájékoztatni, ezt a szemléletet pedig a kormány képviseletében is megőrzik majd.

