Szobrot avattak a pécsi gyermekgyógyászat legendás professzora tiszteletére

Ünnepélyes keretek között avatták fel Prof. Dr. Méhes Károly szobrát pénteken a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának előkertjében. Az emlékmű a magyar gyermekgyógyászat és orvosi genetika egyik legmeghatározóbb alakja előtt tiszteleg.

Prof. Dr. Méhes Károly 1936 és 2007 között élt, pályafutása során pedig meghatározó szerepet töltött be a pécsi orvosképzésben és a gyermekgyógyászat fejlődésében. A Pécsi Orvostudományi Egyetem, majd később a Pécsi Tudományegyetem professzoraként és a gyermekgyógyászati klinika igazgatójaként dolgozott. Kutatásainak középpontjában a veleszületett rendellenességek korai felismerése és a klinikai genetika állt.

Tudományos munkáját számos rangos elismeréssel jutalmazták: 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1995-ben pedig rendes tagjává választották, 1998-ban pedig Széchenyi-díjat kapott.

A most felavatott szobor nemcsak szakmai öröksége, hanem emberi példamutatása előtt is tiszteleg. A kezdeményezés dr. Masszi György kardiológus főorvostól indult, majd a Gyermekgyógyászati Klinika és az Orvosi Genetikai Intézet korábbi és jelenlegi munkatársai közösen támogatták az elképzelést. Az alkotás a PTE Általános Orvostudományi Kar támogatásával valósult meg.

A süttői mészkő talapzatra helyezett bronzszobrot dr. Tóth Zsuzsa szobrászművész, a PTE Művészeti Kar oktatója készítette. Az emlékmű a klinika előkertjében kapott helyet Heim Pál és Kerpel-Fronius Ödön szobrai mellett. Az alkotás kialakításakor a művész együttműködött Méhes professzor családtagjaival és egykori kollégáival is, hogy a szobor hűen tükrözze személyiségét. A mű így egy enyhén mosolygó, barátságos tekintetű professzort ábrázol.

Az ünnepségen több neves szakember és egykori kolléga emlékezett Méhes Károly munkásságára. Beszédet mondott többek között Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója, Prof. Dr. Kosztolányi György akadémikus, valamint Prof. Dr. Decsi Tamás, a pécsi gyermekklinika igazgatója. A szobor leleplezésénél Prof. Dr. Nyitrai Miklós dékán és Dr. Sebestyén Andor, a Klinikai Központ elnöke is felszólalt, míg a család nevében Prof. Dr. Méhes Gábor osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.

Forrás: PTE KK

Hasonló

Népszerű