Magyarországon 2006 óta nem rendeztek miniszterelnök-jelölti vitát, Orbán Viktor azóta nem állt ki senki ellen vitára, és jellemzően az egyéni fideszes jelöltekre is igaz ez, többségük úgy fél a nyilvános vitától, mint a tűztől. Hiába hívta meg az Értelmiségi Vitaklub Kővári Jánost és Hoppál Pétert, egyikük sem vett részt a vitán, Hoppál korábban Keresztessel szemben sem mert kiállni, de emlékezhetünk, hogy 2019-ben a Fidesz polgármester-jelöltje Vári Attila is nemet mondott Péterffy kihívására. Az ellenzéki politikusok hiába próbálják vitára hívni kormánypárti ellenfeleiket, szinte mindig süket fülekre találnak. Tegnap Bana Tibor járt hasonlóan Vas megyében, ahol V. Németh Zsolt két vitát is kihagyott. Ideje feltennünk a kérdést:
miért gyávák a fideszes politikusok?
Hiszen mi más oka lehet annak, hogy nem mernek konfrontálódni, hogy nem mernek kilépni a komfortzónából, és ne merik az érveiket, programjaikat ütköztetni másokéval. Tegyük hozzá, egyre inkább úgy fest, hogy mindez kontraproduktív, a 2019-es önkormányzati választásokon is sok helyen – mint például Pécsett – súlyos, megalázó vereséget szenvedtek, és több kormánypárti politikus is privát beszélgetések során azt említette, hogy talán mégis érdemes lett volna kiállni vitára, akár Budapesten Tarlóssal, akár Pécsett Péterffyvel szemben.
Azonban ahogy akkor sem, úgy most sem változtatnak a bevált szokásaikon, továbbra sem láthatjuk azt, hogy két elviekben egyaránt jót akaró politikus ütköztetné a nézeteit, a programját, megtudhatnánk, hogy milyen céljaik, terveik vannak akár egy-egy választókerülettel, akár az országgal. Holott a demokrácia alapja lenne ez, mindez mégsem történik meg Magyarországon.
Végül érdemes feltenni magunknak a kényelmetlen kérdést: tényleg olyan miniszterelnököt és egyéni képviselőket akarunk, akik ahhoz sem elég bátrak, hogy az ellenfeleikkel leüljenek egy asztalhoz és – moderáció mellett – beszélgessenek velük, közönség előtt?