Hamis márkajelzésű termékeket és több mint tízezer elektromos cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kamionban Gyulánál.
A hivatal a közleményében azt írta, hogy a Németországba tartó kamiont Békés vármegyénél...
Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon. Ilyenkor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntenek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.
A republikánusoknál Donald...
A Mávinform közleménye szerint a Budapestről Kassára tartó Hernád InterCity utolsó kocsijának hátsó ütközőjére feltehetően Halmaj állomáson felkapaszkodott két ember. Egy szemtanú bejelentésére a vasúttársaság forgalomirányítása intézkedett a vonat azonnali megállításáról, a...
Ünnepélyes keretek között adták át a közelmúltban felújított városi sportcsarnokot kedden Pécsen.
A pécsi sportolózseni építészről, Lauber Dezsőről elnevezett létesítményben a 2019 előtt elnyert 806 millió forintos támogatásból és további - egyebek mellett...
A Zala vármegyei rendőrök három óra alatt elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték egyik ismerősüket, hogy az belehalt sérüléseibe. A rendőrség beszámolója szerint kezdeményezték letartóztatásukat.
A rendőrségre tegnap, március 4-én 18:17-kor...
1943-ban ezen a napon született Budapesten Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész. 2007 és 2021 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója is volt.
Balázs Péter igazi művészcsaládból származik. Édesanyja Balázsné Mednyánszky Henriette balettművész, édesapja pedig Balázs János színész,...
A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kalányos Sebastian Lucsiánó ügyében - írja a rendőrség.
A 16 éves fiú január 25-én egy pécsi gyermekotthonból tűnt el, azóta nem adott életjelet magáról,...
Koszorúzással egybekötött megemlékezésen és sokszínű programokon vehetnek részt a pécsiek március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára szervezett ünnepségsorozaton.
Felvonulással indul az eseménysorozat - kezdi közleményét a Zsolnay Örökségkezelő. A gyülekező...