A 43 éve kötött adóegyezményt, azután mondják fel, hogy kiderült, Magyarország megakadályozza az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó bevezetését – írja a Reuters.
Az USA pénzügyminisztériuma szerint Magyarország ezzel a lépéssel...
Újabb két érem született a bukaresti junior úszó Európa-bajnokságon, ráadásul két ifjú klasszisunk olyan készségeket villantott, amelyeket még a felnőttek között is hiányolunk manapság: Molnár Dóra félelmetes vízalatti delfinezések után, pazar hajrával...
Hiszen a kormánymédia, ahol természetesen soha nem hazudnak, a kampány ideje alatt azt mondta, hogy ha a baloldal nyer akkor megszorítások lesznek, akkor magyar katonák mennek Ukrajnába, akkor infláció lesz, és fürdeni...
Jogerősen bűnösnek mondta ki a bíróság azt a vádlottat, aki élettársa kiskorú gyermeke terhére követett el szexuális bűncselekményt.
A zalai férfi 2014-ben egy internetes társkeresőn ismerkedett meg későbbi élettársával, aki 2019-ben az akkor...
Szombaton reggelre többfelé 10 fok köré hűlhet a hőmérséklet, enyhe időnk lesz. Sok lesz a felhő felettünk, de csapadékra nem készülhetünk. A déli óráktól fokozatosan megélénkül, olykor megerősödik az északnyugati szél.
Délután folytatódik...
A 14 éves fiút a rendőrök jelenleg is keresik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitányság 01170-157/219/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kincses Gergő Gábor ügyében.
A rendelkezésre álló adatok szerint a...
Északnyugat felől már érkezik a hidegfront, mely meghatározza a következő napjaink időjárását. Sokat fog esni, és a szél sem lesz gyenge.
Jelenleg 16:55-kor Kaposváron jár a hidegfront, mely a következő órákban, nagyjából 18...
A rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, aki egy pécsi közlekedési vita során megütött egy taxisofőrt Pécsett.
A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy 2022. július 6-án délelőtt Pécsett, a Barbakán téren...