Category: Baranya

Ismét bányásztalálkozó lesz Komlón

Idén már tizenötödik alkalommal rendeznek bányásztalálkozót Komlón. Ebben az évben május végén tartják a rendezvényt, mely két napos. A programsorozat megemlékezésekkel kezdődik az Altáró és a Márkacsille emlékhelyeken. Szombaton a Sikondai Pihenőparkban...

Gyalogos zarándoklat indult Pécsről a máriagyűdi kegyhelyre

Ez már a 17. alkalom, hogy gyalogos zarándoklat indult Pécsről a máriagyűdi kegyhelyre. A zarándokok várhatóan délután kettő óra körül érkeznek meg Siklósra, majd közös imádságban mondanak köszönetet a zarándoklat kegyelmeiért....

Ma 73 éves Stenczer Béla pécsi színész

Stenczer Béla 1952-ben született Pécsett. 1981-ben szerezte meg diplomáját az ELTE-BTK-n, 1990 óta a Pécsi Nemzeti Színház tagja. "Nagy szeretettel köszöntjük STENCZER Béla Gobbi Hilda-életműdíjas színművészünket, a Pécsi Nemzeti Színház Örökös Tagját születésnapja...

Részeg veszekedés után szúrta le párját egy német nő Baranyában

A Baranya Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki élettársát egy veszekedés során hasba szúrta. Az ügyészség közleménye szerint a nő és az élettársa német állampolgárok, akik életvitelszerűen...

Megújul a Siklósi Termálfürdő

A kormány támogatásával 360 millió forintból modernizálja, és bővíti szolgáltatásait a Thermal Spa Siklós létesítmény. A fejlesztés során spricc park is épül, amely a reményeink szerint az ide látogató gyerekek kedvence lesz....

Nyár elejéig látogatható Köves Rebeka kiállítása Kozármislenyben

2025. május 6-án, kedden 17 órától a Kozármislenyi Művelődési Központban egy igazi exkluzív délután keretén belül nyitották meg a városban Köves Rebeka grafikusművész kiállítását. A fiatal kozármislenyi művész kiállítása a Városi Könyvtár...

Együtt sikerülhet! Összefogásra hívnak a kozármislenyi sportolók

A kozármislenyi Fészek Lakóotthon autizmussal élő fiataljai számára nagy szükség lenne egy olyan helyiségre, ahol a mindennapi fejlesztő tornára és rekreációra nyílik lehetőségük. A lakóotthonban a helyiség már adott, de a szoba felújítására...

Siklóson is küzdenek az illegálisan elhelyezett szeméttel

Hiába fogadják be ingyenesen a hulladékudvarok a háztartásokban keletkező szemét nagy részét, környezetünkben valahogy még sem akar csökkenni az illegális szemétlerakók száma. Siklóson is gondot okoz a város környezetében fel-felbukkanó illegális szemétlerakók látványa. Megkezdtük...
Népszerű