A hideg beköszöntével fontos kiemelt figyelmet fordítani a fedél nélkül és a magányosan élő idős emberekre, hogy ne váljanak az időjárás áldozatává.
Az időjárás mondhatni villám tempóban érte utol magát és szinte egyik...
Őrizetbe vett a rendőrség Európa-szerte 43 embert, és lefoglalt 520 millió eurót egy európai szintű nyomozás keretében. Amelynek célja egy olyan áfacsalási ügy felderítése volt, amelyben maffiacsoportok is szerepet játszottak. Ez derült...
Csütörtökön hajnalban 76 éves korában elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett koreográfus, érdemes művész. Aki a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke...
A hétvégén tartósan borult, ködös és napos tájak is lehetnek az országban. A napos területeken 6-11, a borult, ködös vidékeken 2-5 Celsius-fokos hőmérséklet várható napközben. Hajnalban továbbra is fagyra kell készülni -...
Az MVM Csoport idén is százmillió forint támogatást adott át gyerekeket segítő civil szervezetek képviselőinek
Az MVM idén is százmillió forint támogatást adott át gyerekeket segítő civil szervezetek képviselőinek a 17. alkalommal megrendezett...
Több mint százezer forintot és hét köbméter tűzifát gyűjtöttek össze Tibornak a komlóiak, aki így könnyebben tudja átvészelni az idei telet.
A 7300.hu korábban is írt Tiborról, aki mióta állapota nem teszi lehetővé,...
Havi 150 ezer forintos, a SZÉP-kártyával azonos adózású lakhatási támogatást adhat a munkáltató jövő évtől a 35 év alatti munkavállalóknak. Ezt közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely...
Ismét Tunyogi emlékest lesz Komlón a Komlói Színház és Hangverseny teremben január 25-én, szombaton. A rendezvény idén a „A tegnap itt hagyott” címet kapta.
Ebben az évben 15. alkalommal szervezi meg a Cs.Í.T. zenekar...