Category: Featured

Ismét lehet kirándulni a gemenci erdőben

November 5-től megszűnik a látogatási tilalom a gemenci erdőben, miután a szeptemberi dunai árhullám után javulnak a terepviszonyok - közölte a Gemenc Zrt. hétfőn az MTI-vel. Az erdőgazdaság arra kérte a kirándulókat, hogy...

Ismét régi pompájában a pécsi Vasarely szobor

Az elmúlt évek során Pécsen, a Pálosoknál található Vasarely Jel című szobránál néhány helyen a víz beszivárgásának következményeként korróziós problémák jelentek meg, ezért a BIOKOM Nonprofit Kft. a szobor felújítása mellett döntött. A...

Rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendeltek el az ételfutároknál

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál. A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára...

Nemzeti gyásznap – Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót

Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese és Mudra József ezredes, a budapesti helyőrség dandárparancsnokának jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót...

Nyírtasson mínusz 6,5 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az idei ősz eddigi leghidegebb reggele volt a hétfői Nyírtasson mínusz 6,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet. Ezt írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. Hozzátették: éjszaka szinte mindenhol elállt a szél, így a naplementét...

A hazai liba- és kacsatermékeket ajánlják Márton napra

A november 11-i Márton nap elmaradhatatlan eleme a libapecsenye és az új bor A november 11-i Márton nap elmaradhatatlan eleme a libapecsenye és az új bor, amelyet ilyenkor szokás először megkóstolni. A Magyarországon...

Az utolsó őszi hónap jeles napjai

Novemberi jeles napok Az utolsó őszi hónap a naptár szerint a november, az időjárás e hónapban egyre téliesebb oldalát mutatja. Jellemzően ebben a hónapban hullik először hó hazánk területén, illetve a hajnali,...

Bosszúból meglopta munkáltatóját egy férfi

A ceglédi rendőrök egy napon belül elfogtak egy 20 éves tolvajt, aki bosszúból lopott. Kutyák kiképzésével foglalkozik az a férfi, aki október végén tett feljelentést a rendőrségen, mivel a Csemőn lévő telephelyéről...
Népszerű