A Pécsi Köztemető Mindenszentek és halottak napi ünnepi műsora különleges esemény lesz 2024-ben is, hiszen a Pécsi Köztemető az idei évben a fennállásának 120. évfordulóját ünnepli. Az 1904-ben alapított temető fontos szerepet...
Több mint ötezer hamisított műszaki cikket foglaltak le a gyulai határátkelőhelyen egy román kamionból a pénzügyőrök - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben kedden.
Az okmányok szerint a rakomány Görögországból Szlovákiába...
Vádat emeltek 6 kecskeméti férfi és 5 kecskeméti nő ellen azért, mert nőket németországi prostitúcióra bírtak rá, keresményüket pedig elvették. Ezt tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményben kedden az MTI-vel.
A vádlottak közül...
Csökkent a belföldi vendégéjszakák száma Pécs-Villány térségben
2024 szeptemberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,5 millió vendég közel 3,6 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 2,0, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal...
Ketten súlyosan megégtek, amikor gázszivárgás miatt belobbant a gáz hétfő délután Békésszentandráson, egy magánház melléképületében.
Szűcs Csaba, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: egy sérült vezetékből áramlott ki a gáz....
Megkönnyíti az egészségügyi időpontfoglalást az EgészségAblak alkalmazás új funkciója. De majdnem félmillió időpont maradt kihasználatlanul az elindítása óta. Ezt közölte a Belügyminisztérium (BM) vasárnap az MTI-vel.
Azt írták, hogy az ingyenesen letölthető EgészségAblak...
Az elkövetkező napokban többen kilátogatnak a temetőbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Sokan otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzet a temetőben és otthon is.
Idén...
Már hetek óta anticiklonok betonozzák be a nyugodt, eseménytelen időjárást a Kárpát-medencében, és a hónap végéig nem is számíthatunk másra. Jövő héten azonban változhat a helyzet, a valószínűségi előrejelzésekben ugyanis egy lehűlés...