Category: Featured

Turistáskodjunk Pécsett a Turizmus Világnapján

A turisztika területén 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünneplik a Turizmus Világnapját. Ebből az alkalomból kedvezményesen látogathatók a Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai és a pécsi világörökségi helyszínek. A felnőttek részére kedvezményes, egységes...

Lázár János elárulta, hogy mindent megtesz a kormány az LMP népszavazási kezdeményezése ellen

Lázár János, építési és közlekedési miniszter, a ma hajnalban megjelent Magyar Nemzet interjúban arról nyilatkozott, hogy a kormány minden jogi lehetőséget megvizsgál és alkalmaz annak érdekében, hogy az LMP - Magyarország Zöld...

Bajánál tetőzik hétfőn a Duna

A déli szakaszon, Bajánál hétfőn tetőzik a Duna, ezt teljes készültséggel várják - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Láng István...

Flow-élmény egy pécsi szobor belsejében

Szeptember 20-án ünnepélyes keretek között mutatták be a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudomány Kar északi parkjában felállított műalkotást, amely az Élettani Intézet és az MTA Idegélettani Kutatócsoportjának egykori vezetője, dr. Grastyán Endre professzor...

Ma ünnepli 36.születésnapját Szabó Zsófi

Szeptember 22-én, Orosházán született Szabó Zsófi magyar színésznő, műsorvezető 1988. szeptember 22-én, Orosházán született Szabó Zsófi magyar színésznő, műsorvezető. Édesapja Szabó Gyula Kossuth-díjas színész, aki már tíz éve nincs közöttünk. Egy édes testvére...

Mocsári Bence Európa-bajnok

Mocsári Bence megnyerte a franciaországi Vichyben rendezett paratriatlonos Európa-bajnokságot a PTS5-ös kategóriában. Pécsi klubjának vasárnapi közleménye szerint a 24 éves, olimpiai ötödik Mocsári óriási hajrával 56 perc 48 mp alatt ért célba, s...

Mohácsnál kedden tetőzik a Duna

Hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2024. 09. 22. – 9.00 órakor – olvasható a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hivatalos Facebook-oldalán. A szeptember 8 és 16 közötti időszakban a Borisz ciklon örvénylő csapadékrendszere területi átlagban 250...

Unger Pálma a 2024. évi Szendrő József-díjas

Unger Pálma színművésznő nyerte el a 2024. évi Szendrő József-díjat – olvasható a Pécsi Nemzeti Színház hivatalos Facebook-oldalán. Az elismerést Vidákovics Szláven, a Pécsi Nemzeti Színház művészeti vezetője adta át a premier előtt. A...
Népszerű