Category: Featured

Házelnöknek választották Kövér Lászlót

Titkos szavazással Kövér Lászlót választották az Országgyűlés elnökévé a képviselők a parlament alakuló ülésén hétfőn. Az egyedüli jelöltre érvényes szavazatot 183 képviselő adott le, közülük 170-en igennel, 13-an nemmel szavaztak - ismertette Turi-Kovács...

Június közepéig számíthatunk az embereket terrorizáló varjúkra

Június közepéig lehet számítani a településeken embereket ijesztgető varjúkra, a szülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik, hiperérzékeny párnál a viselkedést már az is...

Alakuló ülés – Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc vezetésével kivonult a DK és a Momentum

Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének vezetésével kivonultak a DK és a Momentum képviselői az Országgyűlés hétfői alakuló üléséről. A Demokratikus Koalíció képviselői csak a mandátumigazolás és az eskütétel idejére jelentek...

Toroczkai: már a Jobbik sem tudna önállóan elindulni a választáson

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy látja, több parlamenti pártról, köztük a Jobbikról is elmondható, hogy önállóan már nem tudnának elindulni a választáson. Toroczkai László az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: nem...

Alakuló ülés – Az LMP célja a parlamenti munka színvonalának emelése

Az LMP országgyűlési frakciójának célja a parlamenti munka színvonalának emelése - mondta Ungár Péter, a képviselőcsoport megválasztott vezetője hétfőn az új törvényhozás alakuló ülését megelőző, ciklusindító sajtótájékoztatóján. Hozzátette: nem gondolják, hogy az Országgyűlésnek...

Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író

Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író. Az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője 92 évesen hunyt el vasárnap a Szent Imre Kórházban - közölte Bradányi Iván gyámja, Munkácsy Sándor...

Hadházy nem, a Momentum mégis leteszi az esküt

Leteszik ma esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő ötödik alkalommal kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét.   A parlament honlapján közzétett napirendi...

Kellemes tavaszi délután vár ránk hétfőn

Hétfő reggel közepesen felhős időre ébredhetünk. A fátyolfelhők mellett gomolyfelhők is nőhetnek. A délelőtti órákban nem várható csapadék. A hőmérséklet 10 és 12 fok között alakulnak. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. Délután folytatódik...
Népszerű