Szégyen: magyar tiszteletbeli konzul ellen emeltek vádat nemzetközi korrupció miatt
Nemzetközi korrupció miatt emeltek vádat egy magyar férfi ellen, aki az egyik afrikai ország tiszteletbeli konzuljaként öt külföldi embernek azt ígérte, hogy tiszteletbeli konzuli...
Tiltakozók levessel öntötték le a Mona Lisát Párizsban
A világ egyik legismertebb és leghíresebb festményét, a Leonardo da Vinci által 16. században festett remekművét, a Mona Lisa csodás művét locsolták le levessel....
Körülbelül öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai tavaly
Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami 2017 óta a legrosszabb eredmény. Az elmúlt hat...
Velencében megkezdődött a karnevál
Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton. Amely idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik...
Elhunyt Tóth Gyula
75 éves korában meghalt Tóth Gyula, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője és dombóvári elnöke – írta a párt közleménye.
Tóth Gyula 1948-ban született Dombóváron, szülővárosában...
Perre mennek a tűzoltók az elmaradt túlórapénzekért
A folyamatot már elindították, akár nemzetközi bírói fórumig is elmennek, ha szükségesnek látják. – írja a 24.hu
A tűzoltók felkészültek, és saját bevallásuk szerint is...
Napi 7 kilométert gyalogolnak hóban-fagyban a tiszavasvári gyerekek, hogy tanulhassanak
Tiszavasváriban 2022 őszén megszűnt az iskolabusz. – olvasható a telex.hu oldalán.
A szülők szerint embertelen, hogy ennek következtében az egyik legszegényebb városrészből, Bűdről – ahol...
Átadták a Családbarát köznevelési intézmény díjakat
Az oktatás és a nevelés segítségével lehet erősíteni a magyarság és az anyanyelv összetartó erejét - mondta a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára szombaton Budapesten,...
Elfogtak egy rendőrt, aki közreműködött egy félmilliárdos rablásban
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a rendőrt, aki tippadóként...
Barátnőjéhez ment a 13 éves kislány, már egy hónapja nem találják
Több, mint egy hónapja keresünk egy 13 éves kislányt. Segítsen a gödöllői rendőröknek megtalálni! – olvasható a kétségbeesett felhívás a rendőrség hivatalos oldalán a...
Legfrissebb cikkeink
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023. évi teljesítménye alapján. A szállodák egész éves munkáját értékelő díjat...
A nemzet büszkesége: A legjobb magyar sportolók 2024-ben
A magyarok, kis nemzeti voltuk ellenére nagyon sok sikeres sportolót tudhattak magukénak az elmúlt évszázad során. A híres magyar sportolók mindig is világszerte ismertek...
Megkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban
Napenergia plusz programban megkezdődtek a kifizetések
Megkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban. A kormány a népszerű pályázat útján 75 milliárd forinttal támogatja a magyar...