„2021 katasztrofális év lesz a mostani állapotokhoz képest” – figyelmeztetett David Beasley, a WFP elnöke. Meglátása szerint az ENSZ, megalapítása óta eltelt 75 évének legszörnyűbb humanitárius válsága elé néz 2021-ben. Az éhezés jelei máris mutatkoznak több országban is, figyelmeztet Beasley az előttünk álló év óriási kihívására.

Az élelmezési segélyekkel foglalkozó, 1961-ben alapított, Világélelmezési Program (WFP), az ENSZ keretein belül működik és a világ legnagyobb, az éhezés elleni küzdelemben az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó humanitárius szervezete.

Megrökönyödve olvastam a hírt. Egy szörnyű év után egy katasztrofális év következik? Elhúzódó víruskezelés, vissza-visszatérő víruskombinációk, fel-fellobbanó helyi háborúk, megoldatlan migráns kérdés. Nos ezekhez úgy tűnik, hogy már hozzá edződtünk. Ráadásul szerencsére a katasztrófák többsége biztonságos távolban történt a jó öreg Európától.

Sajnos akad köztük olyan is, amelyik bennünket sem kímélt. Gondoljunk csak a migráns áradatra, a koronavírus járványra. Az év utolsó napjaiban pedig újra rádöbbentett bennünk a természet arra, hogy milyen kis porszemek vagyunk a világ mindenségében. Újra földrengést érzékelhettek a Baranyában élők, melynek epicentruma a tőlünk mindössze karnyújtásnyira lévő Horvátországban volt.

Vagyis te, aki olvasod ezeket a sorokat, szerencsés vagy. Nekem innen úgy tűnik van munkád, családod, egészséges vagy. 2020-ban mindez nagy kihívásnak számított. A legtöbbünknél a háromból legalább egy hiányzott.

Ez a tény kíváncsivá tett. Elkezdtem kutatni, hogy az igai nagy „látók” mit is ígérnek nekem, és a kedves olvasónak az előttünk álló 2021-es évre. Két olyan jövőlátó sorai közt kutattam, akik napjainkban a legelismertebbek, legtöbbször idézettek. Ugye máris kitalálták, hogy elsőként Nostradamushoz fordultam, aztán hogy a másik nem se maradhasson ki a jövőbelátásból Baba Vanga soraiba kukkantottam bele.

Lássuk, mit ígérnek 2021-re:

Nostradamus, a XVI. században élt francia csillagász és gyógyszerész verses leírásaiban már megjósolta a világnak a francia forradalmat, Európának Hitlert, és a világnak mindkét világháborút. Mit ígér az előttünk álló évre? Sajnos semmi jót! Soraiból a hozzáértők azt olvasták ki, hogy a koronavírus után biológiai fegyverrel kell majd megküzdenünk, mindez nem lesz elég, és természeti katasztrófák is várnak jövő évben az emberiségre, amely bibliai jellegű éhínséget von majd maga után. Az éhezők pedig egyféle népvándorlásba kezdenek.

Az 1996-ban elhunyt Baba Vanga, vak bolgár jósnő korunk katasztrófái közül megjósolta Csernobilt, a szomorú sorsú Diana hercegné halálát, és Donald Trump koronavírusossal történő megfertőződését. Előre látta a vírust követő gazdasági megtorpanást. Úgy tűnik egészen komoly örökséget hagyott maga után, mert 5079-ig megjósolta, mi fog történni az itt maradottakkal. Baba 2021-re három óriás egyesülését ígéri. A gazdasági világnak egy erős sárkány eljövetelét vetíti elő. (A többség Kína még előbbre törését látja benne.) Óriási természeti katasztrófákról ad hírt. Jóslata szerint 2021-ben az emberiséget a vallás osztja meg. Földünk megpihen, mert a benzintermelés leáll. Pusztító események változtatják meg az emberiség sorsát. Tudatunk, látásmódunk megváltozik az átéltek miatt.

Ez utóbbi nem is lenne olyan rossz. No persze jobb lenne, ha látásmódunk megváltozását nem előznék meg katasztrófák, pusztító események, éhínségek, népvándorlások, biológiai fegyverek. Egyenlőre sajnos erre nem sok esély látszik.

Az előttünk álló év végén vegyük elő a jóslatokat és készítsünk majd leltárt! Remélem 2021-es év utolsó napján közösen, együtt szemezgethetünk majd ezekből a jóslatokból és állapíthatjuk meg, hogy ami nem győz le, az megerősít bennünket.

Ennyi szörnyűség után mivel is zárhatnám soraimat. Természetesen egykor élt honfitársunk örökérvényű soraival. Madách Imre is egyfajta jövőbelátó volt és nem is akárhogyan verselt, és üzent is az utókornak.

„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.”

Forrás. mirror.co.uk, dailyrecord.co.uk, life.hu, 24.hu, 444.hu, nlc.hu

Fotó: https://www.pexels.com