Persze nem Magyarországon, hanem tőlünk jóval messzebb, Paraguayban. José Luis Chilavert neve nem lehet ismeretlen az igazi fociőrültek számára. A paraguayi kapusra leginkább az elképesztő szabadrúgásgóljai révén emlékezhetünk, a 90-es és részben 2000-es évek egyik üde színfoltja volt a labdarúgás világának. De nem csak emiatt érdekes az ő sorsa, ráadásul nehéz nem ellentétet találni közte, és a legtöbb magyar labdarúgó között.

1999-et írtunk, amikor is Paraguay rendezte a Copa Americát. Az Európa Bajnokságnak megfelelő tornát kétévente rendezik meg, hasonlóan kell pályáznia a rendező országoknak, ahogy bármilyen másik világeseményre. Aki nyer, az felhúzhat új stadionokat, elkölthet egy csomó pénzt a tornára, és ideig-óráig tetszeleghet a világ vagy a kontinense előtt. Paraguay Kolumbiával szemben nyerte el a rendezési jogokat, öt stadionban rendezték a mérkőzéseket, köztük Chilavert szülővárosában, Luqueban is. A házigazdák nem számítottak esélytelennek a torna előtt, az 1998-as világbajnokságon is részt vettek, ahol a legjobb tizenhatig meneteltek, ott csak a későbbi győztes, Zidane által vezetett franciák állították meg őket. Chilavert alapembere volt hazája válogatottjának, olyannyira, hogy a torna álomcsapatába is bekerült, Barthez mellé/mögé. Ekkor egyébként az argentin bajnokságban játszott, volt olyan szezonja, ahol tíznél is több gólt szerzett, kapusként. Háromszor lett a világ legjobb kapusa, klubszinten pedig mindent megnyert, amit Latin-Amerikában egy játékos megnyerhet: négy bajnokicím, Libertadores kupa győzelem (a helyi BL), szuperkupa győzelem.

1999-ben Chilavert abszolút a csúcson volt, igazi nemzeti hősként tekintetek rá Paraguayban. De nem volt ez mindig így. Rendkívül szegény családba született, hét éves koráig cipőt sem tudott hordani, mert nem futotta rá nekik. Már ötévesen szüleinek segített, akik tehenészettel foglalkoztak. Elképesztő nyomorból jött, és tört ki. A nép gyermeke, a nép hőse, karrierje csúcsúán, 1999-ben.  

Ám a kapus önszántából hagyta ki a hazájában megrendezésre kerülő Copát. Az ok pedig egyszerű volt. Chilavert úgy vélte, hogy a paraguayi kormánynak nem focira kellene elherdálnia az emberek pénzét, hanem az oktatásba és az egészségügybe kell invesztálni. Pláne, hogy Paraguay nem a legszebb napjait élte ekkortájt.

1998-ban közel 10 százalékot zuhant a GDP, egy évvel később 6,5-öt, a mélypont pedig csak ezután jött: 2022-ben 16%-ot esett az egy főre jutó GDP a latin-amerikai államban.

Chilavert labdarúgóként szinte biztosan szívesen szerepelt volna, egy ennyire rangos tornán, saját szurkolói előtt. Egy sportolónak mindig extra élmény hazaikörnyezetben képviselnie a nemzetét. Ám a kapus legenda nemet mondott, demonstratív hagyta ki a tornát, azt a tornát, amire egyébként esélyesként utazott el a válogatottja. Ám az elvek fontosabbak voltak számára, mint a siker. Az elv, hogy a kormány ne focira költsön, ne drága stadionokat építtessen, üzemeltessen, újítson fel, ne a torna megrendezésének költségeire fordítsa a paraguayi adófizetők pénzét. Hiszen Chilavert is tudta, hogy bár fontos a futball, de a versenyképes oktatás és a minőségi egészségügy még ennél is fontosabb.

S ezt a mai napig tudja. 2017-ben felmerült, hogy akár világbajnokságra is pályázhatna a dél-amerikai ország, ami ellen éppen Chilavert ágált a leghangosabban, elmondva, hogy Paraguaynak nem világbajnokságra, hanem iskolákra, kórházakra, működőképes infrastruktúrára van szüksége.