A pecsaktual.hu számolt be a hírről elsőként, miszerint „önállósítanák az ÁOK-t, és a PTE klinikáit, egybehúzva az ország többi orvoskarával és egyetemi klinikájával.” Hogy ez pontosan mit jelentene, az egyelőre rejtély, ám több érintett is azt mondta, hogy „semmi jót”.

Az ÁOK a PTE leggazdagabb kara, számos külföldi hallgatóval, hamarosan megnyíló új szárnnyal, komoly oktatói és hallgatói létszámmal. Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora szeretne egy „csúcsegyetemet” létrehozni, a különböző orvosi karok esetleges összevonásával.

Azaz, egy új, önálló intézmény jönne létre, ami a továbbiakban már nem a Pécsi Tudományegyetem érészét képezné. Ez az összes többi kar számára nagyon komoly érvágást jelentene, ugyanis az ÁOK a PTE-n belüli legnagyobb befizető, ha a kormány kiszervezné őket, az az egyetem valamennyi karát veszélybe sodorná.

A pecsaktual információi szerint, a PTE korábbi kancellárja, Jenei Zoltán vezethetné ezt az új „csúcsegyetemet”. Amit „természetesen”, ahogy a NER-től megszokhattunk, valamiféle alapítványi rendszerbe sorolnának be, ahogy tették ezt például a Corvinussal is. Ez pedig egyet jelentene, a mostaninál is nagyobb állami kontrollal.