Orvosmeteorológia:

Az előttünk álló enyhe, néha napos, néha esős, néha pedig szeles hétvégén fronthatás ugyan nem terhel majd bennünk, de a korai tavaszt ígérő időjárásban figyeljünk szervezetünk jelzéseire. A gyenge, meleg frontra érzékenyeknél azonban gyenge tünetek jelentkezhetnek. Az jelentkező tünet lehet fejfájás, fáradékonyság, álmosságérzet. Az enyhe tünetek mellett jelentkezhet még a fizikai és szellemi teljesítő képesség csökkenése. Korábbi műtétek és csonttörések helyén kialakulhat fájdalom.

Pénteken:

A kora reggel felbukkanó napot változóan felhős idő zavarja meg Baranyában is. A Dunától keletre lesz egyre gyakrabban erősen felhős az ég, akár elszórtan eső, záporeső is előfordulhat. A déli szél az ország nagyon sok részén lesz erős. A Dunántúlon viharos lökésekre is lehet készülni. A kellemesnek ígérkező mai napon 13 fok körüli hőmérsékletre kell felkészülnünk a délután folyamán, elsősorban a baranyai területeken.

Szombaton:

Délig tartó alvásra való idő ígérkezik ezen a szombaton. Az erősen felhős, vagy borult ég, és délnyugat felől több hullámban várható eső nagyon fog kedvezni az említett tevékenységnek. A záporeső, amit az Alpokaljához közeli részeken akár havas eső és hó is felválthat. Az ország déli részein egyenlőre marad a kora tavaszias enyheség. Várhatóan 15 fokra van kilátás, de az egyre közeledő hidegfront hatására nyugaton, északnyugaton délutántól hirtelen visszaesik majd a hőmérséklet. Délután 10 fok körüli értékeket mérhetünk a hőmérőnkön. Erős, élénk légmozgás is várható. Eleinte a déli szél élénkül meg, de a Dunántúlon az ÉNy-i szél megerősödésével kell és lehet számolni.

Vasárnap:

Ezen a vasárnapon átmenetileg csökken, felszakadozik, majd ismét megnövekszik a felhőzet. Szórványosan lehetséges eső, záporeső. Havazásra csak a nyugati tájakon, főleg a Bakony körzetében lehet készülni. 9 fokra csökken a hőmérséklet, mivel az északnyugati légmozgás többfelé lesz élénk. A napközbeni helyenként élénk széllökések estére a Dunántúlon viharosra fordulhatnak.

Forrás: koponyeg.hu, idokep.hu, met.hu

Fotó: pixabay