Egészen fantasztikusan kezdtük a franciák elleni negyeddöntőt, Mikler parádésan védett az elején, ennek és a magabiztos támadásoknak köszönhetően az első percekben elhúztunk 7-1-re. A franciák sokat hibáztak az első 10 percben, aminek köszönhetően Lékai vezetésével nagyon bekezdtek a mieink. Guigou és Gerard kapus vezetésével aztán kezdett összeállni a franciák játéka, aminek köszönhetően a következő percekben felzárkóztak 2 gólra. 9 percnyi magyar gólcsend után Bóka talált be, így fordult a félidő az utolsó 10 percre.

Mikler újabb védését követően Bodó góljával 5 perccel a félidő vége előtt újra hárommal vezettünk. Gyorsan leolvadt azonban ez az előny is, több hibánk is volt támadásban, Guigou pedig már a 27. percben 6 gólnál tartott. Egyenlíteniük azonban nem sikerült, mivel a védekezés továbbra is remek volt, Mikler 50%-os védési hatékonysággal zárt az első játékrészben. Lékai pedig két fantasztikus gólt is lőtt a félidő végén, így aztán 14-12-es magyar vezetéssel fordultunk rá a második 30 percre.

A második félidő elején Máthé Dominik góljaival tartottuk a két gólos előnyt, ezekben a percekben nem a védekezésről szólt a mérkőzés egyik oldalon sem. A nagy rohanásból sajnos a franciák jöttek ki jól, a 40. percre Porte vezetésével 20-19-re átvették a vezetést. Tanácstalanná vált a csapat játéka, védekezésben és támadásban sem találtuk az ellenszert, jött is az időkérés.

Sajnos ez sem változtatott sokat a játék képén, a franciák látványosan felgyorsították a támadásaikat, miközben védekezésben is feljavult a játékuk. Kettővel is vezettek már, de Szita átlövéseinek és Sipos első góljának köszönhetően hamar egyenlítettünk. Az utolsó negyedórára így 22-22-es döntetlennel fordultak rá a csapatok.

Nagyon hullámzó lett a játék, egy-egy hibát mindkét oldal kíméletlenül megbüntetett. Lékai remekül osztogatott, az utolsó 10 percre újra döntetlen lett az állás: 25-25. Rosta kapufáját követően egy szerencsés góllal újra elléptek kettővel a franciák, sőt, Genty védését követően Lagarde góljával már három is volt a hátrány.

Az utolsó percek aztán őrületes izgalmakat hoztak: Pedro kiment zavaróba, a nyitott védekezés pedig nagyon nem ízlett a franciáknak. Sikerült felzárkózni a három gólos hátrányból, olyannyira, hogy fél perccel a vége előtt Bánhidi hatodik góljával 30-30 lett az állás. A végét sikerült kivédekezni, jöhetett a hosszabbítás!

A kétszer 5 perces hosszabbítás francia hetessel indult, de Descat fölélőtte! Bodó óriási góljával hosszú idő után újra átvettük a vezetést, de újabb hetes következett az ellenfélnek, ezt már Mahé lőtte, nem is hibázott a veszprémi játékos. Bóka remek labdaszerzését követően Lékai hibázott, amit kihasználtak a franciák, immáron ők vezettek 32-31-re!

A fordulást követően Bánhidi harcolt ki egy hetest, Máthé azonban sajnos kihagyta. Mikler óriási védését követően azonban újra esély nyílt az egyenlítésre, de megint elszórtuk a labdát. Descat azonnal büntetett, két és fél perccel a vége előtt 33-31-re vezettek. Balogh hetesével hamar visszazárkóztunk egyre, de azonnal jött a francia gól. Lékainál ezután egy elég kérdőjeles belemenést fújtak, amivel tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés. Végül Abalo is betalált, a vége 35-32 lett Franciaországnak.

Óriásit küzdött a magyar válogatott, amely azonban a végére elfáradt, túl sok labdát adtunk el a hosszabbításban. Azonban így is dícséret illeti a magyar válogatott teljesítményét, amely a jóval esélyesebb franciák is ellen megmutatta, hogy helyén a szíve. Összességében egy rossz szavunk nem lehet az idei kézilabda világbajnokságra, a fiatal magyar válogatott előtt szép jövő állhat.

Kép: Magyar kézilabda-válogatott Facebook-oldala