Üresen maradt a parlamenti székek kétharmada a koronavírus-járvány miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülésen hétfőn, amelyet az ellenzéki képviselők kezdeményeztek még múlthét kedden. Az ellenzéki pártok 4 javaslat tárgyalását indítványozták, amelyből 3 napirendi pont a járvány kezelésével kapcsolatos vizsgálóbizottságok felállításáról, egy pedig a médiaszolgáltatók közötti hátrányos megkülönböztetést megszüntető törvényjavaslat tárgyalásáról szólt volna. Viszont a Fidesz – KDNP még aznap délelőtt jelezte, hogy nem vesznek részt az ülésen, mert szerintük:

“A BALOLDAL ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT ÜLÉS CSAK EGY POLITIKAI BLÖFF, EGY ÚJABB ESZKÖZ ARRA, HOGY A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉST TÁMADJÁK.”

Az ülésen többek között felszólalt Csárdi Antal, az LMP országgyűlés képviselője is, aki elmondta, hogy munkavállalók, és kis-, és mikró vállalkozók százezrei nem kapnak segítséget a kormánytól. Hozzátette: a Fidesz ehelyett sportlétesítmények fejlesztésére 43 milliárd forintot költött.

A napirend előtti felszólalások után megtörtént a törvényjavaslatok tárgyalásáról szóló szavazás, de mivel nem volt meg a megfelelő számú képviselő a napirend elfogadásához, így az országgyűlés határozatképtelen volt. Az ülés után az ellenzéki pártok egy közös sajtótájékoztató részeként elmondták, hogy a kormánypárti többség szabotálja az országgyűlés munkáját, és Orbán Viktor a járványhelyzetben a rászoruló emberek, és vállalkozók megsegítése helyett saját barátai zsebét tömi milliárdokkal. (via Jövő TV)