Ecsenyi Áron és testvére Ecsenyi Szilárd összesen 3,5 millió forintos büntetést kaptak a rendőrségtől, derült ki nyilvános bejegyezéseikből. Ők szervezték vasárnapra és hétfőre a tömeges üzletnyitásért tartott demonstrációt, melyeken párszáz ember vett részt összesen. Áron 2, Szilárd 1,5 millió forintnyi bírságot kapott, jogi segélyért fordultak a TASZ-hoz.

Hadházy Ákos független képviselő már jelezte, hogy ha Ecsenyiék gyűjtést szerveznek a büntetés kifizetésére, akkor nagyon szívesen segít nekik, ugyanakkor információink szerint egyelőre jogi úton fogják megtámadni a büntetést miértjét és mértékét.

Ahogy a TASZ fogalmaz

„A koronavírus-járványra hivatkozva bevezetett általános gyülekezési tilalom indokolatlan volt tavasszal is, és most is az. A veszélyhelyzet ugyanis nem jogon kívüli állapot, álságos arra hivatkozni, hogy a járványkezelés minden alapvető jogot felülír. Valójában ilyenkor is csak olyan mértékben szabad az állampolgárok jogait korlátozni, ami a veszély elhárításához feltétlenül szükséges. Márpedig a felelős polgárok képesek a járványügyi intézkedések betartásával, egészségügyi kockázatok nélkül is gyülekezni, tiltakozni a kormányzati intézkedésekkel szemben. A tavalyi Clark Ádám téri autós tiltakozásoknak például nyilvánvalóan nem volt járványügyi kockázata, hiszen a résztvevők zárt autójukban ülve nyilvánították ki véleményüket.

A vendéglátóhelyek kényszerű bezárása számos vállalkozót és munkavállalót hozott lehetetlen helyzetbe, amit tetéz, hogy az állam nem törődik azzal, hogy megfelelően kártalanítsa őket. A tiltás ellenére újranyitó vendéglátósoknak azonban szinte bizonyosan súlyos büntetésekkel kell szembenézniük emiatt.

Akik a szabad véleménynyilvánítás jogával úgy kívánnak élni, az elégedetlenségüket úgy akarják kifejezni, hogy tüntetésen vesznek részt, azoknak vállalniuk kell az általános gyülekezési tilalom megszegésének következményeit, nem kerülhetik meg arra hivatkozva, hogy véletlenül jártak az előre meghirdetett esemény helyszínén.”

Éppen ezért a TASZ jogi segítséget ajánlott azoknak, akiket a tüntetéseken büntettek meg.