Bajtai Viktória 34 éves, pécsi anyuka tett közzé nyilvános bejegyzést a saját Facebook oldalán. Változtatások nélkül mutatjuk, és azt is elmondjuk, hogy Ön miként tud rajta segíteni!

Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Többen már tudtok róla, hogy kicsit felbolydult az életünk 3 héttel ezelőtt, és úgy hozta a sors, hogy meg is kell osztanom a részleteket.

Szívizomgyulladással kerültem kórházba, és a vizsgálatok során akut myeloid leukémiát diagnosztizáltak nálam. A mai nappal kezdődött meg a kemoterápiás kezelésem, egy speciális  új fajta kezelést kapok, amiben nagyon bízunk. Nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi ideig fog tartani a folyamat, a következő csontvelő biopszia egy hónap múlva lesz, annak az eredményén múlik minden.

Viszont a kemoterápia után csontvelő transzplantációra lesz szükségem, ezért felkerültem a nemzetközi várólistára. Jelenleg több,mint 38.000.000 önkéntes donor van fent, viszont Magyarországon csak 7166.

Nekem, és a hozzám hasonló betegeknek véradás útján kapott őssejtre van szükségünk, a megfelelő donortól.

Az őssejt donáció tulajdonképpen egy véradás, ami egy másik ember, család életét mentheti meg.

Arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy aki szívesen segítene rajtam, vagy más csontvelőbetegségben szenvedő felnőttnek és gyermeknek, hogy jelentkezzen Országos Vérellátó Szolgálat Csontvelő donor rendszerébe. A helyi Vérellátóban lehet mintát adni, és felkerül az illető a nemzetközi rendszerbe. Ha pedig egyezés mutatkozik, akkor szintén egy véradással megmentheti egy embertársa életét, a jelentkezéssel pedig egy kicsit növelheti az én esélyeimet is.

Ha bárkinek bármilyen kérdése lenne a dologgal kapcsolatban, keressen engem nyugodtan üzenetben!

Nagyon köszönöm Nektek!

Viki

https://www.ovsz.hu/hu/csv/bemutatkozas

Csak pontosítás miatt írom, hogy nem személyre szólóan kellene vért adni, mert nekem most nem vért kell kapnom. Hanem keressük a genetikailag egyező megfelelő donort, akinek a véréből kinyert őssejtje segíthet rajtam. Nem számít a vércsoport egyezés, csak a genetikai egyezést nézik, ezért ennek az esélye nagyon kicsi, de minden egyes donor jelölttel egyre nőnek a betegek és köztük az én esélyeim is. Tehát nem vércsoportilag kell egyeznünk, hanem genetikailag. A mintavétel egy véradással kezdődik, és genetikai egyezés esetén a konkrét donációról pedig itt tudtok részleteket olvasni, a donornak nem kell műtéten átesnie!

A pécsi Vérellátóba ezen a telefonszámon lehet jelentkezni 0672- 517-810

http://www.tegyunkleukemia.hu/…/jelentkezz-csontvelo…/