Tovább fejlődhet és épülhet az M60-as autópálya, ezúttal Pécs és Szigetvár között épülhet autópályává bővíthető, autóút. Ez 37 kilométeres kétszer két sávos szakaszt jelenthet, később egészen Barcsig, tehát a horvát határig lehetne ezt meghosszabbítani.

Minderre a hírek szerint hozzávetőlegesen 1200 milliárd forintot tenne félre a kormány, a szakaszon egyébként pihenők, csomópontok, illetve mérnöki és rendőrségi épületek is helyet kaphatnának. Mind a környezetvédelmi, mind a megvalósíthatósági hatástanulmány elkészült, a környezetvédelmi engedélyt már ki is adták az említett útszakaszra. További jó hír, hogy idővel akár Kaposvárig is meghosszabbíthatnák a szakaszt, ami részét képezné annak a régi tervnek, hogy a nagyobb vidéki városokat is kösse össze gyorsforgalmi út.

Győrtől Nyíregyházáig?

Az igen merész terv már a Kádár-korszakban is felmerült, ám a projekt drágasága miatt elvettették. A terv az lenne, hogy Győr-Szombathely-Zalaegerszeg-Kaposvár-Pécs-Szekszárd-Kecskemét-Debrecen-Nyíregyháza érintésével valósuljon meg a nagy körgyűrű. Ennek lehetne része a fent említett útszakasz.

A pécsma.hu vette észre, hogy a kormányzat tervei között kerékpáros utak építése is szerepel, Siófok és Pécs, illetve Kaposvár és Szigetvár között.