A szentegáti kastélyról készítünk cikkünk közzététele után a kastély tulajdonosától, a BIG Szentegát Kft.-től, a céget képviselő ügyvéden keresztül kaptunk egy levelet. Ebből a levélből részletesen megismerhetjük, hogy milyen felújítási munkálatokat végeztek el eddig a kastélyon.

A kastély napi használatban van, az állagmegóvása pedig folyamatos. A Szentegáti Biedermann kastély tulajdonosa, a BIG Szentegát Kft. 2005 és 2014 év között a következő beruházásokat hajtotta végre a Szentegáti Kastély épületének fenntartása, állagmegóvása kapcsán:

– teljes tető tartószerkezetének megújítása

– teljesen új tetőfedés az épület egészén

– a teljes külső homlokzat felújítása (a teljes homlokzatot meg kellett tisztítani a műanyag festéktől, mivel a falak elkezdtek belül penészesedni)

– az épület teljes alapzatát elvágták és speciális vakolattal lezárták (ugyanis a padlók alatt nem voltak védőrétegek), ezzel sikerült megszüntetni a vizesedést.

Valamennyi felújítási munkálat előzetesen egyeztetve és engedélyeztetve lett a műemlékvédelmi hatósággal. A tulajdonos ezen időszakban összesen 63 Millió forintot fordított a főépületre. A melléképületet (Kiskastélyt) kívül-belül teljesen felújította a tulajdonos, 40 millió forint összértékben. A tulajdonos BIG Szentegát Kft. és tagjai a családi mauzóleumként is szolgáló kápolnát és környezetében lévő ingatlanokat előbb a Szentegát Községért Alapítványnak adományozták 2011. évben, majd a kápolnát eredeti állapotba hozták. A kápolna felújítására a BIG Szentegát Kft. tagjai összesen 75 Millió forintot adományoztak a felújításban közreműködő Szentegát Községért Alapítványnak.

A tényszerű és kiegyensúlyozott tájékoztatás miatt fontosnak tartjuk, hogy a tulajdonos által jelzett információkat is közöljük a megfelelő felületeken.