Kertvárosban általában nincs szerencsém a kiszállítási díjakkal, ugyanis nagyon sok helyen, ami a belvárosban van, már viszonylag borsos a kiszállítási ár. A Kincses úti Tesconál található Fekete Lovag étteremnél ugyanakkor éppen fordított a helyzet, ugyanis amíg a belvárosban utoljára 490 forintos kiszállási díjat láttam náluk, addig Kertvárosba mindösszesen 190 forintért szállítanak. Az étlapjuk egyébként napi menükből áll, amiben egy leves, 6-8 féle főétel, egy napi savanyúság és egy desszert is található. Persze mindenki azt választ, ami szeretne. A böllér táljukat korábban a Blogomon már elemeztem, de ezúttal egy teljes menüsort kértem tőlük. Az aznapi menü levese zöldborsóleves volt, a főételek közül most egy halételt választottam, rántott tőkehalat majonézes krumplival, desszertként pedig farsangi fánkot kínáltak.

Kiszállítás tekintetében olyan történelmi rekordot döntöttek, amit nem tudom, megismétel-e bárki bármikor. 15 perccel a rendelés leadása után már csengettek. Igaz, hogy elég közel lakom a Tescohoz, maximum két perc alatt megvan és kerékpárral sem több, mint öt, de ez azért egyértelművé tette, hogy előre elkészített ételeket kapott. De ha megmarad a frissességük, akkor engem ez még önmagában nem zavar.

A levessel kezdtem a kóstolást, konkrétan a doboz tetejéről mertem egy kanálnyit. És leginkább azt éreztem, hogy semmilyen íze nincs. A leves sűrűje az alján maradt és kicsit úgy tűnt, hogy a fűszerek is. Utána merítettem a leves aljából, az már sokkal jobb volt. A levesben volt borsó, valamennyi sárgarépa, tészta. A fűszerezésben felismertem a bolti ételízesítőt, de mivel ez egy 280 forintos leves volt, azért nem voltak vele szemben extra elvárásaim. És tulajdonképpen onnantól kezdve, hogy a leves aljáról kanalaztam, már ízlett. Szóval nem volt ez rossz egyáltalán.

A főételnél a hal mennyisége kapcsán apró kifogásom azért volt. Bár tény, hogy kettő szelet halat adtak, de azok együtt jó, ha kitettek egyet. Korábban írtam egyszer a Gulyás II. Étteremről (akiket a Bahíron is bemutattunk) kritikát, és ott azt mondtam, hogy egy szelet hal volt, elsőre kevésnek tűnt, de aztán kóstolva már nem éreztem ezt. Ez most egy picit fordítva jött le, vagy legalábbis azt gondoltam, hogy a hal mennyisége nincs arányban a hozzá adott burgonya mennyiségével és igazam is lett, szerintem a krumpli fele megmaradt, mikor a hal már elfogyott.

A hely mentségére legyen viszont mondva, hogy legalább ízletes volt a majonézes burgonya. A majonéz édessége és a hagyma (meg talán valamennyi ecet) savanyúsága jó kiegészítették egymást, a fűszerezése is oké volt, ebből azért szívesen eszik az ember (bár az egészet nem ettem meg végül). A hal is jó volt, a bundája ropogott, nem égett meg sehol, szálka egy darab sem volt benne, maga a halhús is puha maradt, egy kevés fűszert még elbírt volna, de összességében teljesen oké.

A végére maradt egy fánk, amitől kicsit tartottam, hogy mennyire őrzi meg a minőségét és a frissességét a kiszállítással meg a többi étkezéssel eltelt idő után. Szerencsére a doboz, amiben kaptam, elég hőtartónak bizonyult, viszonylag friss és meleg maradt, nem volt szükségem a mikróra. Igazából nem tudok sok mindent mondani, két átlagos méretű fánk, egész jó mennyiségű baracklekvárral, mindkettő finom, de egyikről sem tudnék semmi rendkívülit mondani.

Ami a mennyiségeket illeti, ez volt nagyjából az a mennyiség, amivel kényelmesen jóllaktam, de még nagyon eltelítődve sem voltam (úgy, hogy a majonézes burgonyát ugyebár nem ettem meg teljesen). Ha az árakat nézzük, akkor a levesért a 280 forint kifejezetten baráti, a főételért az 1.100 forint összességében szintén teljesen vállalható, kicsit a desszert a határeset, 500 forintért a 2 fánkot egy icipicit annak tükrében sokallom, hogy nemrégiben volt előttem a Teleky Bisztró egy ajánlata, ahol 4-et kínáltak 790 forintért (persze méretbeli különbségek lehetnek). Ehhez ment 190 forint kiszállítási díj, vagyis összesen 2.070 forint egy háromfogásos ételért, ami meghaladta az átlag ebédmenük szintjét, de azért nyilván nem elsőosztályú éttermi kategória. Mindenki döntse el, hogy neki ez így megfelelő-e, én a magam részéről, ha a menükínálat olyan lesz, ami a fogamnak való, akkor máskor is nagyon szívesen rendelek innen ételt.

Az étteremről bővebben itt.