Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke pénteken arról beszélt az MTI-nek, az szeretnék elérni, hogy a vírussal szemben védettek mehessen éttermekben és szállodákba.
Flesch szerint látható, hogy a magyar emberek már elkezdtek szállást foglalni a húsvéti és áprilisi, illetve az ezt követő időszakra. Emiatt nagyon pozitív lenne, ha megindulna a fokozatos megnyitás a vendéklátóhelyek és szállodák számára.
A szakember az is elmondta, hogy a nyitás ideje az egyes helyeken attól is függ, hogy ki hány dolgozót tartott meg. Illetve szeretné, ha a kormány megvizsgálna annak a lehetőségét, hogy a vírustól védettek, vagyis a betegségen átesettek és a beoltottak hogyan mehessenek éttermekbe és szállodákba.
Flesch fokozatos nyitásra számít, mivel a fővárosi szállodák még biztosan nem számolhatnak a külföldi vendégekkel. Azonban a vidéki helyek elkezdhetnének újra működni és bevételt termelni, a védett vendégek kiszolgálásával.
A nyitással kapcsolatos kedvező kormányzati döntés esetén a legtöbb helyen nagyjából két hét alatt megtörténhetne a nyitás – tette hozzá.
Flesch korábban a HírTV-ben arról beszélt, hogy a járvány totálisan padlóra küldte a magyar turizmust, a vendéglátást és a szállodaipart is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint csak Budapesten tavaly decemberben 99 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma a 2019-es adatokhoz képest.
Az elnök elmondta, hogy az újranyitással kapcsolatos költségek függnek az adott szálloda méretétől, de akár több millió forintos kiadással is járhat. Ez az összeg többek között a kiüresedett készletek feltöltéséből, a személyzet újbóli felvételéből, betanításából, takarítási és fertőtlenítési munkákból adódik össze.
Flesch bizakodóan azt is hozzá tette, hogy szerinte a nyári szezon idén nagyon erős lesz.
Annak ellenére, hogy MSZÉSZ elnöke úgy tudja, hogy egyik szálloda vezetőjének sincs pontos információja, hogy mikor fog megtörténni az újranyitás Mészáros Lőrinc egerszalóki hotelje mégis április 9. és 11. között wellness hétvégével összekötött bulit hirdet.
Kiemelt kép Artem Beliaikin fotója a Pexels oldaláról.