Az a kormányzati kommunikáció alapján biztosnak vehető, hogy azok, akik túlesnek a koronavírus elleni védőoltáson, valamilyen privilégiumokat élvezhetnek majd, azokkal szemben, akik nem lesznek védettek, de egyelőre még nehéz megmondani, hogy mik lehetnek ezek az előnyök.
Gulyás Gergely elejtett megjegyzése
Március elsejétől postai úton kapják meg az oltási igazolást azok, akik már mindkét védőoltást megkapták. Pillanatnyilag a kártyával a védettséget lehet bizonyítani, és aki ezzel az igazolással rendelkezik, felmenthető a karanténkötelezettség alól. – derült ki a mai sajtótájékoztatón
Az tehát már nagyjából biztosra vehető, hogy azok, akik megkapják bármelyik védőoltást, többé karanténba nem kell kerülniük, de látva a trendeket, és persze azt, hogy egyébként védőoltás nélkül mennyire súlyos (lenne) a helyzet, várhatóak még egyéb rendelkezések.
Büntetni nem lehet azokat, akik nem kérnek a védőoltásból, azonban ettől függetlenül teljesen jogszerűen érhetik őket hátrányok. Több légitársaság is bejelentette már, hogy a járataikra csak azok ülhetnek fel, akik rendelkeznek érvényes védőoltással, de nehéz elképzelni, hogy a következő években tömegrendezvényekre -mint például koncertek, fesztiválok, sportesemények – elmehet majd bárki, anélkül, hogy védettséget szerzett volna. És mivel fertőző, ráadásul halálos betegségről van szó, nem is lenne újkeletű egy ilyenfajta szabályozás.
Valószínűsíthető, hogy a teljes nyitás, a teljes szabadság csak azoknak fog járni, akik védettséget szereznek, mindenki másra vélhetően érvényesek lesznek a szabályok többsége.