Milyen érdekes tényfeltevés, hogy a társadalom kis százaléka rettentően gazdaggá tud válni, viszont az összes többi ember még az átlagot sem éri el egész életében. Egy tanulmány szerint a dollár milliomosok 80%-a első generációs, ami azt jelenti, hogy saját erejéből vált gazdaggá.

A következő 5 dolog fogja felnyitni a szemünket arra, hogy mi választja el a gazdagokat és szegényeket, illetve látni fogunk a cikk végén egy olyan összegzést, ami segíthet bennünket is elindítani ezen az úton. (Ez az 5 dolog nem kitaláció, hanem a sikeres emberekről szóló, közel 100 éves tanulmányok alapján leszűkített 5 emberi szokás, melyet minden ember gyakorol, akik hihetetlen eredményt tudnak felmutatni.)

1.A szegények csökkentenek, míg a gazdagok növelnek. Hogy mit is jelent ez?

A szegényebb emberek legtöbb idejüket azzal töltik, hogy mindenféle leárazások után kutakodnak, illetve várják azokat, hogy a lehető legreálisabb módon tudják elkölteni a fizetésüket. Ezzel szemben a gazdagabb emberek a szabadidejük 90%-át önfejlesztéssel töltik el, hogy még több pénzt tudjanak keresni. (Félreértés ne essék, spórolni és akciós árukat vásárolni, előny is lehet, de egy kutatás a fentieket bizonyította be.) A megoldás itt lehet a házhoz szállítás ugyanis, ahogyan a mondás tartja ’Az idő pénz’, és ez a módszer sokkal gyorsabb és egyszerűbb. Ennek a következtetése pedig az, hogy ne a pénzünkkel legyünk fukarok, hanem az időnkkel.

2.A szegényebbek megpróbálnak gazdagnak látszódni, míg a gazdagok nem!

A mentalitás a kisebb kiadásokra nagyon fontos, amit mindenki nagyon jól be tud osztani. Azonban a nagyobb kiadásra a szegényebbek már nem igen figyelnek. Nagyobb ház, nagyobb kocsi, drágább ruhák, és mivel ezeket zsebből nem tudják kifizetni hitelt vesznek fel. Ezzel szemben a több pénzzel rendelkező emberek, nem próbálnak a látszatnak megfelelni. Helyette befektetik a pénzüket, vagy továbbtanulásra, könyvekre költik őket.

3.Lehetőségeket találnak kifogások helyett!

A következő történet fogja velünk ismertetni, hogy mit is értünk ezalatt. Egy cipőárus egyik nap arra kel, hogy elhagyja saját városát, hogy egy másikban próbáljon szerencsét. Azonban, amikor az új városba érkezik, rádöbben arra, hogy itt senki nem visel cipőt. Összefut egy másik cipőárussal, aki a következőt mondja neki: „Itt aztán senki nem visel cipőt. Menj el innen, és ne pazarold az idődet!”. Erre az új cipőárus felvidulva közölte, hogy: „Ha itt senki nem visel cipőket, akkor az azt jelenti, hogy mindenki meg fogja venni, azokat amiket én csináltam!” Ennek a történetnek a következtetése az, hogy a szegény mentalitású emberek, mindenben az akadályt és a kudarcot látják, míg a gazdag mentalitású emberek mindenben a lehetőséget látják a sikerre.

4.Nem félnek megmutatni a világnak kik is ők valójában!

Kiskorunk óta azt ültetik belénk, hogy ne viselkedjünk feltűnően, maradjunk a helyünkön, és viselkedjünk. Azonban ezzel a mentalitással nem vinnénk sokra. Amennyiben tényleg szerencsések és gazdagok (lelki/anyagi) szeretnénk lenni, igenis tennünk kell azért, hogy felfigyeljenek ránk, hallatni kell a hangunkat! Példának okáért mondanám az interjút. Ha egy interjú folyamán nem tudunk megfelelni, a következő interjúra is negatív érzéssekkel fogunk menni. Egy ilyen „felvétel” során pedig arra van szüksége az embernek, hogy eladja magát, az pedig úgy megy a legkönnyebben, hogy más. Feltűnő, akaratos, határozott és mosolygós!

5.Máshogyan oldják meg a problémákat!

Az egyik pontban kiderült már, hogy a két fél máshogyan áll a dolgokhoz és a problémákhoz. A legtöbb ember, aki akadályba ütközik, az elkezd gyötrődni és panaszkodni, hogy „Miért történik ez mindig velem?” vagy „Na, ez is csak velem történhet meg”.  Hogyha egy problémába ütközünk, az életben először vegyünk 3 mély levegőt, ne essünk pánikba és kérdezzük meg magunktól, hogy „Mit kell, csinálom jobban, hogy legközelebb ne okozzon ekkora problémát ez az akadály?” Tonny Robbins egyszer azt mondta, hogy „A problémáid nem ellened vannak, hanem érted!”

Vajon ezek a szokások tényleg eredményesek, vagy csak kitaláció az emberek hitegetésére? Addig biztosan nem tudjuk meg, míg ki nem próbáljuk őket!

[show-quiz id=”37375″ title=”Mit csinálnak jól a gazdagok? – Kvíz!”]

Kép:pixabay ; Forrás