Önkéntes munkájuk során, PCR-mintavételezés közben, hajtottak végre sikeres újraélesztést a Semmelweis Egyetem hallgatói a Nógrád megyei Rimócon. A beteg a minta levétele előtt, lett rosszul, szerencsére a hallgatók gyorsan reagáltak és azonnal megkezdték a mellkaskompressziót, majd értesítették a mentőket. A koronavírus megjelenése óta a Semmelweis Egyetem 6500 hallgatója vállal munkát a védekezésben.

Pál Kinga Ágnes, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) harmadéves és Kiss Karolina Aida, az Egészségtudományi Kar (ETK) elsőéves hallgatója az Országos Mentőszolgálat által szervezett országos szűrésben önkéntesként működött közre. Mint azt a semmelweis.hu honlapnak felidézték, a háznál röviden még beszélgettek is a vizsgálat kérésének okáról az érintett nővel, aki egyik pillanatról a másikra lett rosszul, még a minta levétele előtt.

 „Az újraélesztés alapjait már a gimnáziumban megtanultam, az első évben pedig az ÁOK-n is részesültünk elsősegély oktatásban, de ez volt az első alkalom, hogy élesben kipróbálhattam a tanultakat. Maradandó élmény lesz, főleg így, hogy sikeres volt”

– mondta Pál Kinga Ágnes, aki nyolcadik hete vesz részt a járvány elleni védekezésben. Kiemelte, úgy érezte, hogy munkájával hatékonyan tud segíteni, emellett szeret emberekkel kommunikálni és máris hasznos tapasztalatokat szerzett az eltelt időben.

Kiss Karolina Aida az idei évben kezdte tanulmányait az ETK szülésznő szakirányán, és most először végzett újraélesztést. Mivel társa, Kinga már részt vett ilyen képzésben, az ő iránymutatásait követve járt el, és felváltva végezték a mellkaskompressziót, majd a mentők kiérkezése után is segítették az ellátást a csapat részeként.

„A legmélyebb nyomot annak a megtapasztalása hagyta bennem, hogy milyen éles a határ élet és halál között. Felemelő érzés, hogy jókor voltunk jó helyen, és tudtunk segíteni a hölgynek a mentők kiérkezéséig. Nagyon jó érzéssel töltött el az a nagyfokú szeretet és támogatást is, amit az eset után kaptunk.”

– emelte ki. Karolina, akinek édesanyja is egészségügyi dolgozó, és rajta keresztül fogta meg annyira ez a hivatás, hogy úgy érezte más területen el sem tudja képzelni magát.

A Semmelweis Egyetem hallgatói közül az elmúlt egy évben több mint 6500-an vettek részt tanulmányaik mellett a járvány elleni védekezésben, kezdetben az egyetem, majd az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szűréseit segítve, a kormányhivatal által koordinált kirendelések keretében, a betegágyak mellett dolgozva. Most, a harmadik hullám során közzétett felhívásra több mint 700 hallgató jelentkezett az egyetemi klinikákon való önkéntes munkavégzésre.

Forrás. semmelweis.hu

Fotó: semmelweis.hu