Napjainkban igen is nagyon fontos arról beszélnünk, hogyan és milyen módon tehetünk lépéseket a környezetvédelem irányába. Felgyorsult világban élünk, ami nem csoda, hiszen minden nap hoz számunkra valami újítást, amivel természetesen semmi probléma nincsen. Még is, vannak apróbb lépések, amelyeket nekünk is meg kell tennünk, annak érdekében, hogy a dédunokáinknak is legyen élet ezen a bolygón.

„Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek”, a mondás így tartja és mennyire igaz is. Ha jobban belegondolunk ma már szinte alapvető lenne, hogy megpróbáljunk – még ha nem is 100%-ban sikerül, – szelektíven szemetet gyűjteni. Rengeteg háztartásban megtalálható egy-egy szelektív kuka, a panelházak előtt sorakoznak nagyobbak is, ahova akár bárki bedobhatja a kezében levő palackot.

Beszélhetünk arról is, hogy többen használják a tömegközlekedést. Ugyan vannak elenne szóló érvek is, azonban mellette még is több szól. Legfőbb az, hogy amíg mi mit sem sejtve parkolót keresünk, addig az autónk folyamatosan termeli a kipufogó gőzt. A benne levő ólomnak pedig bizonyítottan egészségkárosító hatása van.

De hogyan is tehetnénk még „zöldebbé” az otthonunkat?

Manapság egyre nagyobb kereslet van a napelemes rendszerekre, amelyekből pár panelt a tetőre szereltetve egyes esetekben teljesen kiválhatjuk a villanyszámlánkat. Ez egy olyan eszköz, amely az elektromágneses sugárzást képes közvetlenül villamos energiává alakítani. Fontos megjegyezni, hogy nem a hőmérséklet mérésétől függ a napelemrendszer működése, hanem a napsugarak beesésétől.

A napelemmel való áramelőállítás hatalmas előnye – és ezért is nevezhetjük környezetvédő berendezésnek, – hogy működése semmiféle melléktermék kibocsájtásával nem jár. Mivel a napsugárzás tulajdonképpen kifogyhatatlan, így megújuló energiaforrásnak számít.

Tény, hogy egy ilyen rendszer kiépítése nem kerül kis összegekbe, illetve vannak feltételei is, azonban évek alatt visszahozza az árát.
Rengeteg tévhit van azzal kapcsolatban, hogy pontosan mikre is képes egy napelem és mikre nem.

1. Éjjel nem termel áramot!

A mai modern rendszereknek az éjszaka, sőt az áramszünet sem okoz gondot. A sziget üzemű megoldásokkal a napelem képes raktározni áramot az akkumulátorba, amely így éjjel is képes ellátni a házat a szükséges mennyiséggel.

2. Felhős időben nem képesek semmit sem termelni!

Ez szintén nem igaz. Tény, hogy napsütésben, derékszögű beesési szöggel és alacsony hőfokon működnek a legoptimálisabban, azonban felhős időben is termelnek és 50-90%-os kihasználtsággal tudnak funkcionálni.

3. Ha elromlik valami, akkor dupla annyit is ráfizethetünk!

Mivel a napelemes rendszerekben nincsenek mozgó alkatrészek, így a karbantartási igényük is nagyon alacsony. Azonban, ha még is adódna valamilyen probléma, akkor a telepítő céggel ajánlatos felvenni a kapcsolatos, ugyanis egyes napelemekre, akár 30 év garanciát is vállal a gyártó. Így majdnem minden esetben a hiba kijavítása ingyenes.

Te mennyire pártolod a napelem rendszerek telepítését?