Helyi idő szerint péntek délután Washingtonban lezárták a törvényhozás épületének környékét, a Capitolium rendőrségének tájékoztatása szerint egy autó hajtott az épület előtti biztonsági barikádba. Az eset során két rendőr is megsérül, egyiküket súlyosabb állapotban azonnal, egy rendőrautóval kórházba szállították. Több mentőautó és helikopter is megjelent a helyszínen.

Nem megerősített információk szerint a gyanúsított, miután gépjárművével a barikádnak csapódott kiszállt az autóból és egy késsel kezdett hadonászni. Egy rendőrt meg is sebesített. Ezt követően két lövést adtak le a rendőrök, így tudták megfékezni. A gyanúsítottat kritikus állapotban szállították kórházba. Több forrás is arról számolt be, hogy ezt követően életét vesztette a kórházban. Egyelőre a gyanúsítottnak sem a személyazonossága sem a pontos indítéka nem ismert, azonban a rendőrség tájékoztatása szerint a támadás nem áll összefüggésben terrorizmussal.

A legfrissebb hírek arról számoltak be, hogy a támadás során az egyik megsérült rendőr szintén elhunyt. Ezzel a capitoliumi rendőrség idén második tagját veszítette el szolgálat közben, miután Brian Sicknick életét vesztette a január 6-ai ostromot követően, amikor Donlad Trump, volt elnök támogatói megrohamozták az épületet.

A Nemzeti Gárda több tucat tagját vezényelték át a Capitoliumhoz, rohampajzsokkal felszerelve. Nem tartózkodtak az épületben sem a képviselők, sem Joe Biden, az elnök az incidens előtt nem sokkal hagyta el Washingtont, hogy a Camp Davidben lévő vidéki elnöki rezidencián töltse az ünnepeket.