Jövőre elnökválasztás következik Franciaországban, az ötödik Francia Köztársaság történelmében ez lesz a 11. választás. Érdekesen alakul a francia politikai élet, egyrészről a tradicionális régi pártok gyakorlatilag fokozatosan eltűnnek, eljelentéktelenednek, másrészt jelenleg nehezen elképzelhető, hogy Macron ne újrázzon, és az ő győzelmének a kulcsa nem más, mint a szélsőjobboldali Marine Le Pen. Nézzük előbb az előbbit, a politikai élet előttünk zajló átalakulását!

Röviden egy fontos infó: a francia elnökválasztás kétfordulós, az elsőben mindenki, mindenki ellen mérkőzik, majd a két legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül a második fordulóba, és köztük dől el az elnöki szék sorsa.

François Mitterand a francia baloldal ikonikus vezetője

Franciaország egyik legnagyobb múltú pártja a szocialista párt, akik 1981-ben, 1988-ban (Mitterrand révén), majd 2012-ben (Hollande) is nyerni tudtak az elnökválasztáson, de 74-ben, 95-ben, 2007-ben is bejutottak a második körbe. Ráadásul a párt elődje a CIR 1965-ben is bejutott a második fordulóba. 1974 óta a szocialisták tehát két alkalmat leszámítva, mindig bejutottak a második fordulóba, háromszor ők adták az ország elnökét is. 2002 volt az első év, amikor a baloldal nem jutott tovább, akkor Jospin vezetésével kevesebb, mint 200,000 szavazattal maradtak le a szélsőjobboldali, akkor még Jean-Marie Le Pen által vezetett Nemzeti Fronttól. A következő ilyen év a 2017-es volt, akkor viszont csupán az ötödik helyen végeztek a szavazatok alig több, mint 6 százalékával. A szocialisták a parlamenti választásokon is sokáig meghatározó erőnek számítottak. Győzni tudtak 1981-ben, 1988-ban, 1997-ben és 2012-ben is. Ráadásul a 2017-es választásokat megelőzően, ha nem nyertek akkor is legalább a második helyre mindig befutottak. Ám 2017-ben a hagyományos baloldali párt nem csak az elnökválasztáson, hanem a parlamentin is leszerepelt, csak az ötödik helyen futottak be, a korábbi 35-40 százalékos támogatottságukat 7 százalékra sikerült ledolgozniuk.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Szocialista Párt 2022-ben sem lesz már tényező.

Ugyanakkor ez nem azt jelentené, hogy a baloldali szavazók eltűntek volna, csupán csak a szemünk láttára alakul át a szociáldemokrácia, szerte a világon. 2016-ban jött létre egy új baloldali mozgalom a La France Insoumise (FI), amely gyakorlatilag elvitte a szocdem szavazókat a hagyományos baloldali párttól. Amíg a szocialisták csúnyán leszerepeltek, addig az FI pezsgőt bonthatott, hiszen Mélenchon vezetésével 7 millió feletti szavazót szereztek, nem sokon múlt az sem, hogy ők jussanak be a második körbe. A Szocialistákra 2012-ben még 9,4 millió ember szavazott. Ha összeadjuk a 2017-es FI és PS szavazat számokat, gyakorlatilag ugyanez a szám jön ki. A két baloldali pártra többen szavaztak, mint Macronra! Érdekesek egyébként ezek a trendek, ahogy a régi hagyományosan a munkásokért küzdő baloldali mozgalmak eltűnnek vagy minimum átalakulnak, és egyfajta zöld, globalizáció ellenes, már nem feltétlenül a munkások jogaiért küzdő, újhullámos progresszív baloldali csoportosulások jönnek a helyükre. Csúnyán fogalmazva a kőbányai/balatoni világost és a május elsejei felvonulást felváltja a laktózmentes latte. Avagy az Internacionálé már nem trendi, de a progresszió igen.

Egyébként egyelőre nehezen, elképzelhető, hogy 2022-ben újfent baloldali vezetése legyen Franciaországnak. Mélenchon a felmérések alapján nem nagyon tud a 10 százalékos támogatottságról elmozdulni, a PS pedig 5 százalék körül mozog. Ha még a régi és az újbaloldal összefogna, az sem lenne elég a második körhöz sem.

Jacque Chirac a jobboldal ikonikus vezetője

A hagyományos jobboldali pártnak tekinthető, pontosabban annak utódja az országot korábban vezető Les Républicans is csúnyán leszerepelt 2017-ben. Habár ez egy új formáció, ám az UMP abszolút utódpártja, ahol korábban Chirac és Sarkozy is politizált és vezették az országot. A hagyományos francia jobboldal, hasonlóan zsugorodott össze, mint a tradicionális baloldal. 1976 és 2002 között Rassemblement pour la République (RPR), 2002-2016 között UMP, 2017-től pedig a Les Républicans néven futnak, lényegében ez egy azon politikai irányzat más neveken, más pártokba tömörülve. Többször is adtak elnököt az országnak, és gyakorlatilag a francia politika a 80-as évektől kezdve a Szocialista Párt és a jobboldali nagypárt közti csatározásról szólt, egészen 2017-ig, ahol nem csak a régi bal, hanem a régi jobboldal is mélyen a várakozásaik alatt szerepeltek. Igaz, a jobboldal kevésbé csúfosan, ugyanis a Les Républicans 400,000 szavazattal maradt le a Nemzeti Front mögött, és harmadik erő maradt. Jelenleg is ők tűnnek egyébként a harmadik legerősebb pártnak, azonban elég komoly a szakadék köztük, és Macronék valamint Le Penék mögött. Sok mindent tartogathat még az élet, de ha most lennének választások, akkor ismét kettejük között dőlne el az elnöki szék sorsa, és ez az, ami egyértelműen Macron győzelmének a kulcsa.

Ugyanis Le Pen még mindig büdös a francia politikai elitnek.

Ezideáig kétszer fordult elő, hogy a szélsőjobboldali párt bejutott volna az elnöki választás második fordulójába, és mindkétszer összezárt a baloldal, a centrum és a jobboldal ellenük. 2002-ben a mérsékelt jobboldali Chirac a második körben agyonverte az öreg Le Pent, 82-17 arányban, 2017-ben hasonló történt Macron és a fiatalabb Le Pen között, 66-33-as végeredménnyel. Mindkét esetben egyértelműen látszódott, hogy az első körben kieső jelöltek a mérsékelt társuk támogatására buzdította a híveit, láthatóan sikeresen. Macronnak tulajdonképpen könnyű dolga lehet: egyedül abban kell reménykednie, hogy Le Pen lesz az ellenfele a másodikkörben, és akkor gyakorlatilag borítékolható a győzelem. Minden létező közvéleménykutatás alapján ők ketten vezetnek, nagyjából 26-28 százalék közötti támogatottsággal. Harmadik jelenleg a mérsékelt jobboldali Les Républicans őket 15 százalékon mérik, az újbaloldal a negyedik erő 10 százalék körüli támogatottsággal.Külön érdekesség, hogy a Jadot vezette zöldek pedig már a régi baloldalt is megelőzve állnak az ötödik helyen, 7-9 százalék körül. Ők a 2019-es EP választásra szépen megerősödtek, akkor 3 millió szavazóval a harmadik helyre futottak be. Ráadásul a helyhatósági választásokon is sok helyen nyertek, igaz rendre összefogva az FI-vel és a PS-el (baloldallal), hosszútávon egyértelműen kinéz egy zöld-FI szövetség, a PS pedig lassan, de biztosan fog eltűnni.

Tényleg érdekes a hagyományos baloldal és jobboldal átalakulása. A régi munkásosztályt képviselő baloldali pártok helyére progresszív, globalizáció-ellenes, zöld, jellemzően társadalmilag liberális pártok kerülnek, míg a hagyományos jobboldal helyét egyre inkább a populista, nacionalista, sok esetben valóban szélsőjobboldal veszi át. Franciaországban kicsit más azért a helyzet, ott Macronék vezetésével létrejött egy valódi liberális harmadik erő, akiknek köszönhetően van opció az újbaloldal és a szélsőjobb között.