Miért a Dinamo és a Slavia, miért nem a Ferencváros?

Mai napon egy cseh és egy horvát klub fog nemzetközi kupában negyeddöntőt játszani.

Magyar csapat utoljára legalább ilyen magasságba 1984-85-ben jutott el a Videoton révén, akik az UEFA-kupában meneteltek egészen a döntőig. Az volt a magyar klubfutball utolsó igazi sikere. Egyébként a 60-as évek végén, és a 70-es évek elején fordult elő párszor, hogy akár a BEK-ben, akár az UEFA/VVK-kupában a legjobb nyolcig jussanak el a magyar klubok, de az finoman szólva is más rendszer volt, 78-79-ben például a Honvédnak mindössze három ellenfelen kellett túl jutnia ahhoz, hogy a legjobb nyolcig jusson. A cseh és a horvát klubnak hat csoportmeccsre és két egyenes kieséses párharcra volt ehhez szüksége.

De miért a Dinamo és a Slavia, miért nem a Vidi vagy a Fradi?

Az elmúlt öt esztendőben a zágrábiak 34.21, a prágaiak 38,21, a budapestiek ezzel szemben csupán 13,66 millió eurót költöttek el új játékosokra. Ez jelentős különbség, és alapvetően sok mindent meg is magyarázna, de a kérdés az, hogy a horvátok és a csehek miből tudnak ennyi pénzt előteremteni új igazolásokra? Mégsincs elég pénz a magyar labdarúgásba? A kormányzati támogatások nem elégségesek? Természetesen nem erről van szó, Magyarországon jóval nagyobb állami támogatás érkezik a sportba, mint Csehországban vagy Horvátországban, azonban ott összehasonlíthatatlanul jobb szakmai munka folyik. Ugyanis a Slavia és a Dinamo is bőségesen előteremti azt a pénzt, amiből új futballistákat tud igazolni.

Például az angol West Ham 24 millió eurót sem sajnált két cseh futballistára Tomas Soucekre és Vladimir Coufalra. Egyébként a csehek sikeres gazdasági teljesítményéhez mi is hozzátettünk, idén nyáron a felcsúti Puskás Akadémia 700,000 euróért vásárolta meg Alexandru Balutát. Soucek, akiért cirka 18 millió eurót fizettek az angolok, a Slavia saját nevelése, 10 éves kora óta játszott a prágaiaknál. Kinevelték, óriási pénzért eladták, az abból befolyó összeget pedig beleinvesztálták a csapatba: a jutalom Európa Liga negyeddöntő. Coufal nem saját nevelés, azonban ő is a cseh utánpótlás „terméke”, 2018-ban a Slovan Liberec gárdájától vásárolták meg 0,7 millió euróért, hogy idén nyáron 6 millióért adják el a játékjogát. Nem rossz haszon, ugye? További bevételi forrást jelentett a prágai klubnak a szintén általuk kinevelt Jaromir Zmhral aki tizenegy éves korától játszott náluk, őt az olasz Brescia vitte 3,75 millió euróért, vagy az Udineseben remeklő Antonin Barak, akin szintén kerestek 2,6 millió eurót.

Persze az utánpótlásnevelésben még mindig a horvátok az koronázatlan királyok.

A zágrábi Dinamo az elmúlt öt esztendőben 144,13 millió euróért adott el játékosokat

És ebbe még nem számoltam bele azt a Josko Gvardiolt, aki nyáron csatlakozik a Lipcséhez, 16 millió euróért. A csehek dupla annyiért adtak el játékosokat, mint amennyiért vettek, a horvátok esetében ez a szorzó már négyszeres. A Dinamo kinevelte azt a Filip Benkovic-ot, akiért a korábbi angol bajnok Leicester City fizetett közel 15 millió eurót, Marko Pjaca játékjogáért pedig a Juventus 23-at.

Eközben a Ferencváros utánpótlása nem tudott felmutatni, gyakorlatilag semmit.

Amíg a csehek 63, a horvátok 144, addig a magyarok 7,6 millió euróért tudtak játékosokat értékesíteni, köztük egyetlen saját nevelés sem volt, sőt az eladott 6 futballistából csak 2 volt magyar: a pécsi Nagy Dominik, az a Nagy Ádám aki 18 évesen került a Fradihoz, előtte hét másik (köztük egy portugál) klubban nevelődött.

Ebből az is világosan látszik, hogy amíg a horvátok és a csehek kirakat csapatának a játékoseladásból származó bevétel bőven meghaladja a kiadások költségeit, addig a Fradinál ez egy mínuszos történet. Vegyük hozzá a tényt, hogy az elmúlt években mind a Dinamo, mind a Slavia többször jutott BL/EL csoportkörbe (ami szintén komoly bevételiforrás), mint a Fradi: a Dinamo 2015 óta három BL és kettő EL csoportkörrel büszkélkedhet, kétszer megélve a tavaszt, a Slavia három EL, egy BL csoportkört tud felmutatni, ráadásul az idei a második évük, hogy a legjobb nyolcig menetelnek. A Fradi ehhez képest egyetlen BL és egyetlen EL csoportkört ért el, tavaszra mindig elvérzett a magyar csapat. Mint minden magyar csapat.

Összességében elmondhatjuk, hogy hiába az állami dotáció, ez önmagában még mindig nem elég a sikerhez, sőt nem is feltétlenül szükséges hozzá. A Fradi jelenleg gyakorlatilag csak a magyar államra és az élsporthoz kissé mesterségesen „odatolt” szponzoroknak köszönhetően képes létezni, olyan szinten, amilyenen.

Ezzel szemben a cseh és horvát csapat elsősorban a minőségi utánpótlásnevelésre támaszkodva ér el, magyar szemnek felfoghatatlan sikereket.

Jobbnál-jobb játékosokat nevelnek ki (vagy épp szerzik meg a riválisaik fiatal tehetségeit, a Fradi ezzel sem tud apellálni, lévén más klubok sem nevelnek minőséget), akikkel sikereket érnek el odahaza, és Európában egyaránt. A sikereknek hála, ezekre a fiatal cseh és horvát játékosokra felfigyelnek nyugaton, óriási pénzekért megvásárolják őket, és ezt a bevételt forgatják vissza az utánpótlásba: még több pénz, még jobb játékosok, még több pénz, még jobb játékosok. A kör bezárul. Ennek okán jelen formájában teljesen feleslegesek a magyar labdarúgásba érkező államitámogatások: hiába van tíz éve TAO, egyáltalán nem sikerült jobb játékosokat kinevelni, mint korábban, száz milliárdok ide, vagy oda, képtelenek vagyunk felvenni a versenyt a cseh vagy a horvát utánpótlás-neveléssel. Azonban a magyar államnak annyi pénze nincs, hogy Európa Liga negyeddöntős csapatot csináljon a Fradiból (ha lenne sem szabadna erre költeni), így végtére is a lemaradásunk minden szempontból csak nő a prágaiakhoz és a zágrábiakhoz képest.

Ebben a régióban a futball sikerek egyetlen kulcsa a minőségi utánpótlás nevelés: ahol ez jelen van, ott jönnek az eredmények, ahol nincs, ott maximum ideig-óráig lehet részsikereket elérni, az adófizetők pénzén. Ez viszont semmiképpen sem ideális rendszer, pláne nem fenntartható és legyünk őszinték: a Fradi 19 idegenlégiós futballistájának a bérére egyikünk sem szívesen fizeti be az adóját…